Itt a nyári napforduló

Az emberiség már az újkőkorszak óta különös jelentőséget tulajdonított a nyári napfordulónak. Világszerte számos építményt emeltek, amit a nyári napforduló napkeltéjéhez vagy napnyugtájához igazítottak. A napforduló jelentősége napjainkban már megkopott ugyan, ám a hagyományok egy része továbbra is velünk él – elég csak a mai esti tűzugrásra gondolni.

Hajnali 4 óra 42 perckor megkezdődött a csillagászati nyár. Ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé. Útja a Ráktérítőnél ér véget, majd ellentétes irányt vesz, és elindul a Baktérítő irányába.

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. A bolygó ebben az időszakban van legtávolabb a Naptól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer – írja a HungaroMet.

A nyári napforduló már évezredek óta kiemelt kulturális és spirituális jelentőséggel bír szerte az egész világon, így Magyarországon is. A jeles naphoz kapcsolódó szokások mélyen gyökereznek a pogány és később a keresztény hagyományokban is.

Számtalan építményt emelt az emberiség a Nap tiszteletére, amelyeknek egy része a napfordulókhoz kapcsolódik. A leghíresebb nyilvánvalóan a Stonehenge, a Salisbury-síkságon álló rejtélyes kőkör. Itt a nyári napforduló hajnalán a Nap pontosan a körön kívül álló, úgynevezett Sarokkő felett kel fel. A fénysugár egyenesen a kőkör közepén álló oltárkőre vetül.

Az ókori Egyiptomban a karnaki templomegyüttest egyik templomát, az Amon-Ré templom tengelyét, úgy alakították ki, hogy a nyári napfordulókor lenyugvó Nap sugarai mélyen bevilágítsanak a szentélybe.A perui Machu Picchuban található Nap-templom ablaka pontosan a nyári napfordulós napfelkelte irányába néz.

Magyarországon sajnos nincs olyan ősi építmény, amit a napfordulóhoz tájoltak volna. Azonban léteztek úgynevezett rondellák, amelyek a neolitikum idejéből (kb. Kr. e. 5. évezred) származó kör alakú földművek bejáratait néha összefüggésbe hozzák csillagászati irányokkal, így a napfordulós napkelte vagy napnyugta vonalával. Ezeknek egy részét a mai Baranya és Zala területén emelték. Ezzel kapcsolatban pazar cikk jelent meg a Magyar Nemzeti Múzeum oldalán P. Barna Judit régész tollából, akinél valószínűleg kevesebben tudnak többet a körárkokról Magyarországon.

Mindenesetre a nem éppen rövid kitérő után érdemes megemlíteni azt a szokást, ami a mai napot, illetve a Szent Iván-éjt övezi. A két nap jelentősége a kereszténység elterjedésével összemosódott, ugyanis az egyház igyekezett a pogány ünnepeket saját tartalommal megtölteni. Így kapcsolódott össze a nyári napforduló ünnepe Keresztelő Szent János születésnapjával, amelyet június 24-én tartanak, illetve korábban a csillagászati nyár kezdete valóban június 24-re esett, de a tropikus időszámítási mód sajátossága és a korábbi naptárreformok következtében szétvált a két ünnep.

Ilyenkor szokás volt a tűzgyújtás, amelynek közösségépítő, tisztító és mágikus erőt tulajdonítottak. A tüzet a falu közterén, egy dombon vagy egy mezőn rakták, és az egész közösség részt vett az ünneplésben. A tűz átugrálása az egyik legelterjedtebb rítus volt: a párok kézen fogva ugrottak át a lángok felett, hogy szerelmük tartós maradjon, míg mások az egészségük megőrzése és a gonosz elűzése érdekében tették ezt. A tűzbe dobott gyümölcsöknek, például az almának, szintén gyógyító erőt tulajdonítottak.

Aki a rossz dolgoktól, gondolatoktól, érzésektől szeretne megszabadulni, annak érdemes felírnia egy cetlire azokat, és ma este tűzbe vetni, legalábbis a hagyomány szerint. De a néphit szerint ezen a éjszakán bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is – mondjuk, ezzel nem kockáztattak nagyot a népi megfigyelők.

Ma este a turisztikai központban lehet részünk tűzugrásban, hisz a hagyományaink nem vesznek el, némelyek egyenes reneszánszukat élik. És ne feledjék: a mai nap egyben ünnep, a világosság győzelme a sötétség felett, amelyre jelen világunkban nagyobb szükség volna, mint valaha.