Nagyböjt idején
A negyvennapos böjt ma, hamvazószerdán veszi kezdetét. A Szent Kereszt Felmagasztalása plébániatemplomban este kerül fel a hamukereszt a hívők homlokára.
A modern korban, korunkban már kivitelezhetetlen a negyven napig tartó böjt, ám nem is feltétlenül az ételtől kell(ene) tartózkodnunk: a böjt lényege nem az önmegtagadás, hanem a múlandó javakról való lemondás – fogalmazott korábban Sándor László plébános.
Hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart a nagyböjt, éppen negyven napig. A negyvennapos böjt a 4. században általánossá a keresztény világban, amely egészen a 11. századig olyan szigorú volt, hogy az hívők késő délutánig semmit nem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig nem fogyasztottak. Mára már az egyház enyhített a böjti szabályokon, azonban hamvazószerdán és nagypénteken továbbra szigorú böjtöt írnak elő.
A múlandó javak – nevükből fakadóan – úgyis csak ideiglenesek. Az igazán fontos dolgok bennünk vannak, minden más csak pillanatnyi, ám az, hogy milyen hatással vagyunk a másik emberre, hogy mit adunk át a gyermekünknek, valóban fontosak. Nagyböjt ideje egy lehetőség mindezt átgondolni.
Nagyböjt idején érdemes a fukarkodni a szavakkal is: azt kimondani és azt meghallani, ami tényleg lényeges. Mindezektől valószínűleg egy csapásra jobb hely lenne a világ.
Ma este 6 órakor a Szent Kereszt Felmagasztalása plébániatemplomban a virágvasárnapon elégetett barka hamujával keresztet rajzolnak a hívek homlokára, hogy semmiképp se feledjék: porból lettek, porrá lesznek. Azonban a kettő között érdemes úgy élni, hogy az javára váljon a világnak.
