Teljes a bizonytalanság a cérnagyárban
Nemhogy a sajtóval, még a saját munkavállalóival sem közöl semmit a nagyatádi cérnagyár vezetősége, ráadásul vannak, akik már július 26-a óta nem kaptak fizetést. Egy korábban ott dolgozó szerint már májusban látszott, hogy baj van, akkor az új belépőket kéthetes szerződésekkel foglalkoztatták.
Még augusztus közepén közölték a cérnagyarában dolgozókkal, hogy kényszerpihenőre küldik őket. Akkor kapott szárnyra először a szóbeszéd, hogy baj van. Akkor többen azt mondták, hogy augusztus 21-én végleg bezárnak, valaki más, hogy augusztus 22-én, délben lekapcsolják az áramot. Igaz, egyik sem történt meg, ám a helyzet azóta sem változott, már, ami a munkavállalókhoz való hozzáállást illeti. Egy kényszerpihenőre küldöttt dolgozónak például azt mondták, hogy nyugodtan keressen másik munkát. Azoknak, akiknek augusztus 31-én járt le a szerződésük, nem hosszabbították meg.
Közben a munkavállalók utoljára július 26-án kaptak fizetést. Többen jelezték, hogy a szeptember 10-én esedékes augusztusi munkabért sem kapták meg, ezért a személyügyi vezetőhöz fordulnak.
– Azóta az emberek nem is tudom miből élnek, amikor itt minimálbért keresnek – fogalmazott egy dolgozó.
A vezetőség pedig nem áll ki a munkavállalók elé, a létbizonytalanságba taszított emberek érdemi információkhoz nem jutnak, teszik a dolgukat, és az is lehet, hogy hiába. Egy, az ügyre közelebbről rálátó forrásunk szerint jövő héten végleg lehúzhatja a rolót a gyár, ami tetemes rezsitartozást halmozott fel, de hivatalos információ nincs, a MEZ Crafts Hungary Kft. többszöri megkeresésünkre sem reagált.
Ander Balázs országgyűlési képviselő írásbeli kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz, amire dr. Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a többi között azt válaszolta, hogy:
„Somogy vármegye valamennyi járásának munkaerő-piaci helyzete jelentősen javult a 2010-es foglalkoztatási fordulat óta. […] …a nagyatádi járásban pedig 700 új munkaerő-igényt jelentettek be a cégek a foglalkoztatási osztályra. […] A nyilvántartott álláskeresők száma történelmi mélypontra esett vissza, aminek következtében a helyi munkaerőtartalékok lényegében kimerültek. […] A gyárból eddig munkahelyek csoportos megszüntetésére vonatkozó jelzés nem érkezett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz.”
Persze, a csoportos létszámleépítésnél nem kell figyelembe venni a határozott idejű szerződések megszűnését, pedig az augusztus végi szerződések nem meghosszabbítása legalább két tucat, ha nem több munkavállalót érintett a cégnél.
Ha bekövetkezik az, amitől a dolgozók a legjobban tartanak, akkor kétszáz ember kerülhet utcára, ami nemcsak a nagyatádi, hanem a környező településeken élő emberek életét nehezítené meg.
Az álláskeresési járadék összegének havi bruttó maximuma 266 ezer forint (akik minimálbérre vannak bejelentve, nekik jóval kevesebb, havi bruttó 200 ezer forint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat kalkulátora szerint), ezt pedig mindössze 90 napig kaphatják az álláskeresők.
Mindenesetre újabb kérdésekkel kerestük meg a céget, ha válaszolnak, beszámolunk róla.