Tíz év, tíz intézmény, tíz hónap

Sportnappal ünnepelte a Kaposvári Szakképzési Centrum fennállásának tizedik évfordulóját tegnap az Adyban. A jubileumból mind a tíz intézmény kiveszi a részét a 2025-ös esztendőben.

Az állami fenntartású – Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásában működő – szakközépiskolák szakképzési centrumok alá tartoznak, így Nagyatád két középiskolája, az Ady és a NASZI is.

Idén lett tíz éve, hogy a Kaposvári Szakképzési Centrum fenntartásába kerültek az intézmények. Ezt a centrum nagyszabású programsorozattal ünnepli meg: a tíz intézményben tíz hónapon keresztül szerveznek programokat.

Az első épp az Adyban volt kedden, amikor is sportnapot szerveztek a centrum pedagógusai, amit a gyerekek is jó néven vettek, hisz csak az első három órát tartották meg az iskolában. A sportcsarnokban fociztak, kosárlabdáztak, míg az iskolában tollaslabda, ping-pong, csocsó és darts volt a program a KSZC pedagógusai számára.

A következő hónapokban a centrum többi intézménye is kiveszi a részét a jubileumban: a naptári év minden hónapjára – kivéve a nyári szünetet – jut majd egy-egy centrumos program.

(Fotók: Ormai Bálint)

Megosztás