Több dolgot valósítana meg az önkormányzat a Versenyképes Járások Program keretében

Egyebek között az óvodások és iskolások úszásoktatásának támogatására, gyermekétkeztetésre, 30 fős busz beszerzésére adta be Nagyatád a fejlesztési igényét a Versenyképes Járások Program keretében.

Hétfőn a vármegyei közgyűlés elnöke, Biró Norbert tartott fejlesztési fórumot Nagyatádon, ahol többek között Dr. Neszményi Zsolt főispán és Dr. Sárhegyi Judit, a somogyi közgyűlés jegyzője is részt vett.

Ide már minden járási önkormányzat konkrét igényekkel érkezett, hisz korábban egy maratoninak is mondható térségi testületi ülés keretében kialakultak az álláspontok a fejlesztési igények kapcsán. A lényeg, hogy a járás összességében 500 millió forintra nyújthat be kérelmet, ebből azonban 250 milliót kaphat meg. Mivel Nagyatád a járás székhelye, ezért városunk 125 millió forint összegben határozta meg azokat a célokat, amelyek prioritást élveznek a Versenyképes Járások Programban.

Ezek mindegyike a járásban élők részére is hasznosul, az igényeket

  • rendszeres óvodai és iskola úszásoktatásra és ennek a rendszernek a működtetésére;
  • a gyermekétkeztetés finanszírozására;
  • 30 fős busz beszerzésére, amellyel az iskola, óvodai úszásoktatás során szállítanák a gyerekeket, illetve egyéb közösségi célokra, valamint
  • az RSZSZK garázsépületének felújítására

nyújtotta be az önkormányzat.

A járás többi települése jellemzően vízelvezető-árkok, napelemes rendszerek, utak fejlesztését szorgalmazza a pályázatában.

Az igényeket május 9-ig terjeszti fel a főispán Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterhez, aki május 26-ig döntheti el, hogy mely igényeket tartja támogatandónak.

Dr. Ludas László polgármester, Dr. Neszményi Zsolt főispán, Biró Norbert a vármegyei közgyűlés elnöke és Dr. Sárhegyi Judit a vármegyei közgyűlés jegyzője
Megosztás