Végéhez ért a nagyatádi gyógyfürdő felújítása, újra megnyitott az uszoda

A kisebb felújításon átesett Nagyatádi Termál és Gyógyfürdő újra fogad vendégeket Nagyatádon. Ma kinyitott az uszoda is.

Több ajtót kicseréltek, a női és a férfi öltözőket teljesen felújítottak a gyógyfürdőben Nagyatádon. Az öltözőkben járólapot cseréltek, festettek, felújították az öltözőszekrényeket, de az itt található vizesblokkokat is teljesen kicserélték, illetve megérkeztek az új páraelszívók, ezeket is kicserélik.

Linóleum helyett járólap, a zuhanyzókban pedig új csempézés várja a vendégeket a frissen festett öltözőkben

A kezelőhelyiségekben a mennyezetet javították, vakolták, festették, továbbá azokon a helyeken, ahol beázás volt, ott is kijavították a mennyezetet. A főbejárat lépcsőjén a kopott, illetve a fagyás miatt töredezett téglákat kicserélték, összesen 130 darabot. A szakipari munkákat a Bagó és Társa Kft. végezte, a kisebb javításokat és a takarítást a Nagyatádi Fürdők munkatársai.

A Gyógyfürdő bejáratánál a lépcsőt javították ki

Ezeket a felújításokat, vagyis, a felújításra szánt pénzt Nagyatád Város Önkormányzata biztosította, idén 10 millió forintot irányoztak elő, illetve korábban arról is döntöttek, hogy a következő években is saját forrást biztosítanak a szükséges felújítások elvégzésére.

Ezzel egyidőben az uszodában is kisebb beavatkozás zajlik: nyílászárókat újítanak fel. Itt asztalos munkákra, festésre és bádogosmunkára van szükség.

Az uszoda északi és déli oldala is felállványozva, itt végzik a beázás elleni munkálatokat, javításokat

Az uszoda ma délután 13 órakor nyitotta meg a kapuit, változatlan nyitvatartással várják a vendégeket. A gyógyfürdő és az uszoda nyitvatartását ide kattintva tekinthetik meg.

Megosztás