A bolhói Gorcsev Iván a 7. sikertelen KRESZ-vizsgája előtt és után is összetört pár autót

Eleve kocsival indult Kaposvárra vizsgázni, de már az odaúton nekihajtott egy parkoló autónak. Aztán a sikertelen jogsiszerzés sem tántorította el a hazavezetéstől, miközben négy autóban is anyagi kárt okozott.

Már önmagában az szenzációs, hogy léteznek még Rejtő Jenő-i figurák itt, Dél-Somogyban – vagy megint? Akik a Tizennégy karátos autó hőséhez hasonlóan úgy vélik, remekül vezetnek autót mindenféle papír nélkül is, bár a képrejtvényekre hajazó közlekedési táblákat nem ismerik.

Icipicit vonatkoztassunk most el a hivatalos rendőrségi közleménytől, amely egyébként a műfajához képest is megmosolyogtató, és képzeljük el a mi 61 éves bolhói Gorcsev Ivánunkat. Először is, töretlenül kitartó a hősünk, ennyi idősen sem adja föl, hetedszer is nekirugaszkodik. A fagyos decemberi reggelen annak rendje és módja szerint beül az autójába a Dráva mentén, hogy megszerezze végre a „B” kategóriás vezetői engedélyét.  Hát, mégis, legyen neve a gyereknek, neki ne mondhassák az onokák, hogy papa, hát még ennyit se?!

Fütyörészve hasít, falja a kilométereket, mígnem egy útba eső benzinkút mentén feltűnik egy amúgy szabályosan leállított gépkocsi. Na, azt nem sikerül sértetlenül elkerülni, de, hát, több is veszett Mohácsnál, nem kell nagy feneket keríteni mindennek, ha egy ilyen csip-csup ügy is kedvünket szegné, eleve kishitűen vágnánk neki a vizsgának. Apropó, vizsga, villanhatott be ekkor a magasztos cél, ki ér rá ilyenkor itt lacafacázni, rendőrséget értesíteni meg adatokat hátrahagyni?

Hazafelé meg mi mással mehetett volna, ha már egyszer ott volt a kocsi? Csak nem hagyhatta Kaposváron! Jó, hát a vizsga hetedszer sem sikerült, ilyenek ezek, dafke autózom egy jót, gondolhatta. Ekkor már azért némileg megbillenhetett töretlen kedélyállapota, mert indulás után rögvest észlelte, hogy elvétette az útirányt. Rosseb ezekbe a városi utakba! Rükverc, forduljunk, mondjuk, ez egy macerás manőver, másodszorra talán sikerül, oppá, megint nem, ennek is nekitolattunk, francnak parkol itt ennyi autó, ez volt a negyedik.

Azért csak sikerült, ha a KRESZ-vizsga nem is, legalább megfordulni. Ez meg minek szirénázik itt, csak nem üldöznek valakit?!

Forrás: Internet
Forrás: Internet (Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó, képregény)

 

Megosztás