Lenne-e okunk ünnepelni a munkát?

Mármint, ha tehetnénk. Akinek van, talán lenne. Egykor óriási demonstrációval ünnepelték május 1-jét. Most, a home office-ból és a karanténból nézve: fényévekre van tőlünk az a világ. Nem véletlenül íly népszerű a retro.

Május 1-je évtizedeken át a legnagyobb tömeget megmozgató ünnep volt: látványos felvonulással, majálissal. 2020-ban a képernyőre meredve a bezárt lakásban: lehet nosztalgiázni vagy lekicsinylőn mosolyogni, mindenesetre pár vonását visszahoznánk, szívesen látnánk viszont.

„Munka hadának a lépte dobog…” – zengett az átkosban a dal május 1-jén. Aki nem emlékezhet ilyenre, illetve aki szívesen felidézné a 60-as, 70-es évek május 1-jéit, annak itt mutatjuk. (Az akkori Nagyatádra pedig itt utazhat az időgépünkkel.)

Sok víz lefolyt azóta a Rinyán… A kötelező masírozások és a hangszórókból dübörgő jelmondatok helyett most azt hallgatjuk: maradj otthon; amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit hozunk létre; senkit nem küldenek haza a kórházból, ha emiatt később egészségkárosodásnak nézne elébe. Mi változott és mi nem?

Kezdjük az előbbivel. Hogy csak a legfeltűnőbbeket említsük: sokszorosára nőttek a társadalmi különbségek (néhány milliárdos kontra máról holnapra élő többség); a példaképeink sokat elárulnak az idők változásáról: Sztahanov bányász helyét a nemzet gázszerelője vette át; a legvidámabb barakkból a térség hátsó udvarába kerültünk; vészesen öregszünk, a családjaink szanaszét; a fiataljaink (és a középgenerációból is sokan) jó része elvándorol, gyakran már a határon túlra; a befizetett 1200-es Ladára váró évek helyett az Opelra kuporgató évtizedeket éljük; a hosszú távra kiszámítható jövőt az állandó bizonytalanság vette át.

Ám van, ami láthatóan nem változik: nem sikerült jottányit sem közelebb kerülnünk a nyugat-európai életszínvonalhoz; kitűnő kifogásaink vannak, hogy miért nem; ugyanolyan találékonyak vagyunk ellenségkép-gyártásban, és ugyanúgy becumizzuk az állami propagandát. („Legyünk az új rend, hű katonái…”)

Idén sehol sem lesznek május 1-jei ünnepségek. Így aztán jobb híján felidézzük, hogy három éve Nagyatádon a város felszította a retro-lázat: veterán autókkal, nosztalgia sétával és retro börzével. Tavaly már másodszor hívta időutazásra a nagyatádiakat a retro-nap: Volt minden: régi autók, világvevő rádiók, faros busz, sör, lángos és vattacukor.

Az esti bulik hangulatát se feledjük! Íme egy zenés összeállítás a régi idők kultikus atádi helyeivel: a Tiszti klubtól a Bakegérig, az Ezüstkancsótól a Lecsóig. („Vezess az éjnek éjén át!”)

Végül felidézzük azoknak a csodás 60-as, 70-es éveknek az ovis-sulis életérzését. („Zendülő ének az égre lobog…”)

Vigasztaljon bennünket: munkából akkor sem lehetett, most meg mégannyira sem lehet meggazdagodni. Ám nem is ez a cél feltétlenül. A jól végzett munka öröme viszont alapvetően fontos. Kívánjuk, hogy ez a lehető legtöbbünket tölthessen el! Aztán jövőre egy kicsit még többünket, és így tovább…