Összetartozunk

Függetlenül attól, hogy a közbeszédben mit igyekeznek elhitetni, elsősorban magyarok vagyunk, a többi pedig igazából jelentéktelen. Vélemény.

Ma 105 éve annak, hogy Trianonban aláírták az első világháborút lezáró szerződést, aminek következményeként Magyarország elvesztette lakosságának felét, területének kétharmadát. Június 4-ét a Magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.

Magyarok vagyunk, a világ egyik legkifejezőbb nyelvén írunk, beszélünk, gondolkodunk, mégis úgy tűnhet, az írott és kimondott szavakból (a gondolatokról nem is szólva), hogy mostanság valamiért nem a legszebb arcát mutatja ez a csodálatos nyelv, legfőképp nem a közbeszédben, amely manapság már olyan mélyre süllyedt, ahonnét nem tudni, hogy van-e visszaút.

Pedig a gyermekeink érdekében kell, hogy legyen, mert nem szabad hagyni, hogy számukra a másik ember különböző kategóriákba sorolt ilyen-olyan jelzővel illetett valami legyen, ugyanis emberek vagyunk, magyarok vagyunk, és azt mindenkinek tudnia kellene, hogy ezen kívül a többi csak ideiglenes, mint ahogy a történelem során minden, örökké még semmi nem tartott, amit ember alkotott.

Talán az összetartozás azt kellene, hogy jelentse, amit valójában jelent: összetartozunk. Összetartozunk Nagyatádon, Somogyban, Magyarországon és a határokon túl. Jobbat akarunk azoknak, akik utánunk következnek, de az mesterségesen szított haraggal és gyűlölettel bizonyosan nem fog menni, mert mivé lesz az a világ, amit az ellentétek miatti marakodás tart – ideig-óráig – egyben?

Magyarok vagyunk, a világ egyik legkifejezőbb nyelvén írunk, beszélünk és gondolkodunk. Ideje volna visszatérni ahhoz, hogy ezt a nyelvet nem rombolásra, hanem építésre használjuk, mert hosszabb távon csak ennek van értelme. Ellenkező esetben félő, hogy egy idő után nem lesz senki, akivel összetartozni lehetne.