Államtitkár adott tippeket a nagyatádi diákoknak

A Pénzügyi és Vállalkozói Témahét keretében a diákokat megismertették a pénzügyi fogalmakkal és a vállalkozói attitűd alapjaival. Az Ady gimiben és a szakközépsikolában is interaktív órákon vehettek részt a tanulók.

Egy egész héten át a felelősségteljes és tudatos pénzügyi gondolkodásmód volt a középpontban az Ady Endre gimnáziumban és a szakközépiskolában. A PÉNZ7 elnevezésű programban országszerte csaknem 1200 iskola vesz részt, ami már a duplája az első, 2015-ös programban való részvételnek. 

Ennek keretében az iskolákban a diákok szakemberek bevonásával speciális pézügyi alapismereteket sajátíthatnak el. Ma például az Ady Endre gimnáziumban Csete László, az M7 Takarékszövetkezet fiókvezetője volt a tanulók segítségére. A megtakarításokról, befektetésekről tartottak rövid előadást, majd játékok segítségével tették próbára a diákok tudását.

A nagyatádi szakgimnázium és szakközépiskola diákjai a pénzügyi ismeretek megszerzése mellett vállalkozói ötletbörzén is részt vettek. 9 osztály részvételével több csoportot alakítottak a diákok, melyek mind egy-egy általuk meghatározott probléma megoldására találtak ki egy üzleti megoldást. Az egész hetes munka után a tanulók ma prezentálhatták ötleteiket. Ezeket egy szakmai zsűri értékelte csütörtök délután. 

Külön megtiszteltetés volt a diákok és az iskola számára, hogy az ötletek kiértékelését Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára végezte. Minden felvázolt probléma-megoldás tervezetet meghallgatott és tanácsokkal látta el a diákokat a projekt kibontakoztatásához. 

Nem biztos, hogy mindenkiből vállalkozó lesz, de még ha valaki annak is készül, mindenképp ajánlatos néhány évet eltölteni a munkapiacon, belekóstolni az élet más területeibe is. Utána már nagyobb rálátással, kiszélesedett kapcsolati tőkével rendelkezünk ahhoz, hogy belefoghassunk egy saját ötlet megvalósításához. De arra is fel kell készülni, hogy egy-egy ötletünk könnyen kudarcba fulladhat – ami nem baj. Meg kell tanulnunk kezelni a kudarcot, ami a magyar embernek még nehezen megy. Pedig mindössze annyi történt, hogy kipróbáltunk egy olyan módszert, ami nem vált be. Ennek tudatában kell újra belevágni és más megközelítést keresni. És szinte minden az emberen múlik – egy munkahelyről el lehet időnként lógni, de egy vállalkozásból nem lehet – mondta az államtitkár. 

A pénzügyi hétről készült videó összefoglalónk jövő héten elérhető lesz oldalunkon!

Fotó: Röhrig Dániel

 

 

Megosztás