Aknaveszély, krumplikonzerv

1912-ben a vörhennyel gyűlt meg a nagyatádiak baja, 1976-ban pedig a Kiszely utcában két akna is hevert már több mint egy éve. A Nagyatádi Konzervgyár bemutatta a burgonyakonzervet.

Vörhenyjárvány ellen

A Nagyatádi Hírlap tanúsága szerint 1912 februárjában vörhenyjárványra figyelmeztették a nagyatádiakat. Aki elkapta a betegséget, jeleznie kellett az orvosának, majd a községi elöljáróság a lakásajtóra egy piros cetlit ragasztott, amelyet egészen a gyógyulásig ott kellett tartani.

s a községi elöljáróság által lakásukon kiragasztott piros cédulákat onnan azideig, mig a betegség meg nem szűnt és a lakás bútorzat az elöljáróság által kellően nem fertőtlenittetett, el ne távolítsák

Így szólt az intelem, a beteg gyermekeket pedig, hogy a járvány ne terjedjen, iskolába sem vihették.

A cipészlegény bűne

Németh Kálmán facér cipészlegény késő este beállított Hoffmann György helybeli iparoshoz és éjjeli szállást kért tőle.

A korabeli híradásból kiderült: Németh Kálmán nemcsak facér volt, hanem egyben züllőt kinézetű is, emiatt pedig a szállás iránti igényét az iparos elutasította. A cipészlegény emiatt haragosan távozott, ám éjszaka visszament, Hoffmann György műhelyébe bement, az ott talált ruhákat felvette, a saját, rongyos gönceit otthagyta, magához vette a zsebórákat is. A csendőrség széleskörű nyomozást indított.

Reméljük, egy későbbi számból kiderül, hogy sikerült-e kézre keríteni.

Aknák a Kiszely utcában

Egy elkeseredett olvasó írt a Somogy Néplap 1976. február 13-i számába, mely szerint a Kiszely utcában, egy beton villanyoszlop tövében már több mint egy éve hever két akna, amelyet hevenyészetten körbekerítettek, egy kopott felirat is figyelmeztetett az aknaveszélyre,

A lakótelepen több mint száz kisgyermek él, a környéken játszik. Rossz rágondolni, hogy milyen következményekkel járna, ha egy kíváncsi természetű – olvasni még nem tudó – kisgyermek piszkálná az aknákat – fejezte ki aggódását a levélíró.

A szerkesztőségtől azt kérte, hogy derítsék ki, kinek a kötelessége az aknák eltávolítása, mert a városi tanács műszaki osztálya kérésre sem érez felelősséget az ügyben.

Bemutatták a burgonyakonzervet

Szintén ugyanezen a napon innovációval állt elő a Nagyatádi Konzervgyár: bemutatták a burgonyakonzervet, amelyet az addig selejtként jellemzett kisebb szemű krumpliból készítettek: sós lében rakták el, két év szavatosságot garantáltak és kilónként hat forintért akarták árulni. A valódi piacra kerülésre azonban még várni kellett fél évet.

(Felhasznált források: Nagyatádi Városi Múzeum, Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár)

Megosztás