Titkosrendőr gyilkosát fogták el Nagyatádon; Már a Patyolat sem a régi
Hiába a lobbi, nem lett bikavásár; Kigyulladt a műselyemgyár; Titkosrendőr gyilkosát fogták el Nagyatádon; Sáros lett a Patyolat. Ezen a napon Nagyatádról, Nagyatádon.
Elmaradt a bikavásár
1911-ben hiába kérelmezte Nagyatád, hogy bikavásárt rendezhessen. A gazdakör és az alispán is szerette volna, ám a miniszter nem engedélyezte: száj- és körömfájás dúlt a környező községekben.
Kigyulladt a műselyemgyár
Öt településről háromszázan oltották a tüzet, mindhiába: akkor tűz tombolt a műselyemgyárban, hogy másnap délre sikerült eloltani. Az anyagi kár is jelentős volt: egymillió pengő – ezt 1931-ben írta meg a Déli Hírlap.

Nagyatádon fogták el a titkosrendőr gyilkosát
Hosszú időre témát szolgáltathatott a helyieknek az az eset, ami 1935-ban történt, hisz Nagyatádon fogták el egy szerb titkosrendőr gyilkosát. A gyilkos Zágrábban ölt meg – a függöny mögül lőve – egy titkosrendőrt, amiért 15 év börtönre ítélték, azonban 7 év raboskodás után megszökött. A Somogyi Újság számolt be arról 1938-ban, hogy a gyilkos enyhítésért folyamodott, nem is akárhogy: bevallotta, hogy nem ő volt a tettes, csak a társait védte, ehhez – valamilyen módon fényképes bizonyítékokat is csatolt. Mindenesetre felmerül a kérdés, hogy miért nem az elítélésekor védekezett mindezekkel.

Sokat kértek a tunikatisztításért
Felháborodott levélben kérte számon a Somogyi Néplap hasábjain Fülöp Ferencné, hogy a Patyolat 21 forint helyett 25 forintért tisztította ki a tunikáját. A derék asszony minden alkalommal a nagyatádi Patyolatba vitte a ruhát, minden alkalommal 21 forintért tisztították, ám most valamiért több lett a végösszeg. Mindennek tetejébe még az eladó sem a legkedvesebb hangnemben válaszolt a jogos kérdésekre, sőt, még az átvételi elismervényt is csak hiányosan tudta megmutatni, érthető tehát Fülöp Ferencné haragja.
Jogos kérdéseire, mely szerint bele lehet-e nyugodni abba, hogy annyit kérnek egy szolgáltatásért, amennyit akarnak, illetve, hogy a lakosság szolgálatában áll-e egyáltalán Patyolat, innen a jövőből üzenjük: azóta sok szempontból romlott a helyzet. Patyolat nincs, és ha belenyugodni nem is lehet, ám kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy annyit kérnek a szolgáltatásokért, amennyit akarnak.
