A törődés a legszebb ajándék

A Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ Korányi utcai klubhelyiségében köszöntötték karácsony alkalmából az Ezüstkor és a Bodvicai Idősek Klubjának tagjait ma délelőtt.

Ivókné Pintér Melinda minden idősnek megköszönte a türelmet, hisz, ahogy fogalmazott: az egyetlen állandó dolog az életükben az a változás volt az utóbbi időben, utalva erre azzal, hogy a Széchenyi téren lévő Naplemente Idősek Otthonát felújítják, ezért az ellátottakat ideiglenesen a kollégiumban helyezték el.

Mi azért vagyunk, hogy az önök mindennapi életét megkönnyítsük, hogy minden lehetőséget, amire szükség van, megkapjanak – fogalmazott az igazgató. – Itt nemcsak a programokra gondolok, hanem a törődésre, a vigasztalásra, vagy pusztán egy kedves szóra.

Az ünnepen számos ellátott és a klubhelyiségbe járó idős köszöntötte verssel a társait. Ormai István polgármester azt mondta: azért dolgoznak, hogy az idősek biztonságban, jó helyen és nyugalomban legyenek. A Korányi utcai klubhelyiség erre alkalmas.

Ezt követően az idősek ajándékot is kaptak, egyfelől a polgármestertől, másfelől az RSZSZK dolgozóitól.

Megosztás