Az ápolók napja alkalmából adtak át főigazgatói dicséreteket a Nagyatádi Kórházban

Kossuth Zsuzsanna az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban teremtette meg az ápolás alapjait. 2014 óta születésének évfordulóján ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját. Ennek apropóján adtak át főigazgatói dicséreteket hétfőn a Nagyatádi Kórházban.

A főigazgatói dicséretek átadását megelőzően Dr. Pósa István főigazgató köszöntette a Nagyatádi Kórház ápolóit, és kiemelte: a beteg ember csak akkor lehet elégedett, ha tudja, hogy bízhat az ápolójában.

Szászfalvi László országgyűlési képviselő Kossuth Zsuzsanna emléke és munkássága előtt tisztelgett.

– Kijelenthetjük, hogy Kossuth Zsuzsanna egy nemzeti hős volt, nemcsak az 1800-as évek Magyarországának példamutató asszonya, de egyben magyar hazafi is, aki bátran kiállt a haza szabadága mellett. A mai napon ápolók ezreiről emlékezünk meg, akik a legszentebb hivatást végzik napjainkban. Segítik a betegek gyógyulását, enyhítik szenvedéseiket, becsülettel és tisztességgel végzik ezt a sokszor emberfeletti munkát.

Ormai István, Nagyatád polgármestere ünnepi köszöntőjében a nagyatádiak nevében köszönte meg az ápolók munkáját, és kifejezte nagyrabecsülését.

– Önök a kapcsolat, ami a beteg és az orvos között van. Önök a kapcsolat, ami a beteg és a hozzátartozó között van. Én önök a kapcsolat a beteg és a külvilág között. Önök az állandóság, hisz minden nap, minden órában a betegek rendelkezésére állnak, támaszt nyújtanak – mondta a polgármester. – A betegek elesettek, kiszolgáltatottak, idegen helyen vannak, és ebben a helyzetben bíznak önökben, és azt gondolják, érzik és tapasztalják, hogy ez a bizalom megalapozott, mert önökben támaszt nyernek ebben a helyzetükben.

Grofsics Mónika ápolási igazgató arról beszélt, hogy az ápolók korfája a Nagyatádi Kórházban folyamatosan szélesedik.

– Azt tapasztaljuk, hogy kevés fiatal választja a munkánkat – fogalmazott, ám kiemelte: több nagyatádi ápoló is továbbtanul, hogy megfelelő szaktudást szerezzen, továbbá megköszönte nemcsak az ápolók, hanem a kórház háttérben dolgozó munkatársainak is a munkát.

A köszöntőket követően rövid műsort adtak a Nagyatádi Zeneiskola növendékei, illetve Gara Bella, majd átadták a főigazgatói dicséreteket.

Az ápolók napján főigazgatói dicséretben heten részesültek.

Cserti Erszébet, a Krónikus Pszichiátriai osztály meghatározó személyisége. Magatartása példaértékű, mely nemcsak a fiatalabb kollégákra van jó hatással. Munkája terén tudatos, feladatait gondos tervezettség jellemzi, az utasításokat problémamenetesen hajtja végre. Maximálisan a betegek igényeit nézi, feléjük szeretettel és gondoskodással fordul. Precíz munkavégzése és sokrétű tudása miatt osztálya egyik alappillére.

Erős-Szabó Euridiké, a Sebészeti osztály ápolója. A betegápolást magas színvonalon végzi, a sepsis/antisepsis szabályokat, mindenek felett fontosnak tartja és betartja. A szakmai kihívások motiválják. A vezetőkkel, kollégáival együttműködő, ezáltal közösen sikereket érnek el a betegek gyógyulásában. Csapatmunkában és egyéni munkában kiváló. Az ápolási dokumentáció vezetés tekintetében az alaposság jellemzi.

Fodor Balázs, a Pszichiátriai Rehabilitációs osztály pszichiátriai ápoló és gondozója. Balázs évtizedek óta kórházunk lelkiismeretes szakdolgozója. A betegek iránti elkötelezettsége, ápoláson kívüli önzetlen szerepvállalása jellemzi. Az osztály 2015-ös indulásától jelenleg is kiemelkedő aktivitással segíti az osztály működését, sokrétű tudása a kreatív foglalkoztatások során is megmutatkozik. Munkavégzése példaértékű, a koronavírus járvány ideje alatt az Intenzív Terápiás osztályon is szolgálatot teljesített. A kötelező feladatokon kívül fontos számára az osztály közösségi élete, a csapat egyik mozgatórugója.

Frőlich-Csizmadia Renáta, a Belgyógyászati osztály ápolója, aki öt évvel ezelőtt segédápolóként került a kórház közösségébe. Gyorsan beilleszkedett az ápolói csapatba. Szorgalmasan, nagy igyekezettel és odafigyeléssel végezte feladatait, a Covid ellátásban is helyt állt. Munkája mellett a felnőttképzésben ápolói oklevelet szerzett. Ma már lelkesen adja át a szakma ismereteit a tanulóknak és az új kolléganőknek.

Németh Ildikó, a Hospice osztály ápolója, aki a betegek ápolását nagyfokú empátiával végzi. Kollégáival jó kapcsolatot ápol. A betegek kívánságát együttérzően teljesíti, a családokat támogatja. Az új munkatársak betanítását odaadóan végzi. Lelkiismeretes, segítőkész, megbízható. Jó közösségi ember.

Salamon Margit, a Pszichiátriai Rehabilitáció II. osztály ápolója. 2017 óta dolgozik osztályunkon. Átirányítás esetében a Pszichiátria Aktív osztályon is megállja a helyét. Munkáját pontosan végzi. Gyógy-foglakoztatásban aktívan részt vesz, melyet a betegek nagyon várnak és kedvelnek. Kollégákkal jó kapcsolatot tart.

Simon Edit, a Mozgásszervi Rehabilitáció ápolója. Edit 2013-ben kezdett dolgozni takarítónőként. Munkáját kiválóan végezte, de hajtotta a tudásszomj, ezért munkája mellett 2017-ben gyakorló ápolói végzettséget szerzett, így már az osztályon folytatta munkáját, mint ápoló. 2018-ban megszerezte az ápolói végzettséget is. Biztos tudással vesz részt a mozgásszervi betegséggel küzdő betegek rehabilitációs tevékenységében. Empátiás készsége kifinomult, a betegek felé tisztelettel fordul, és odaadással segíti őket. A Covid betegek ellátásában kimagasló teljesítményt nyújtott a pandémia ideje alatt. Munkatársai tisztelik, szeretik. Munkája legnagyobb örömét az adja, hogy a betegek – ha segédeszközzel is – de önállóan távoznak a kórházunkból.

(Fotók: Ormai Bálint)

Megosztás