Csaknem negyven év után búcsúzott a henészi óvoda vezetője

Tegnap délután a szülők és a Nagyatádi Óvodák vezetője búcsúzott el Gombainé Nagy Ildikótól, aki 1984 óta dolgozott a henészi óvodában, és 2007 óta a vezetője is volt.

A szülők nevében Nagy Balázs László búcsúzott a nemrégiben kitüntetett óvodapedagógustól.

– Nevelési elveid, pedagógiai felkészültséged példaértékű. Határozott, következetes személyiséged ötvözted az évek alatt anyai és most már nagyszülői szereteteddel. Velünk szülőkkel igyekeztél közvetlen kapcsolatot kialakítani, melynek köszönhetően olyan óvodát tudtatok létrehozni amilyet megálmodtál egy családias intézményt – emelte ki beszédében.

Gombainé Nagy Ildikó 39 éve dolgozott a henészi óvodában, amit akkor még 5. számú napköziotthonnak hívtak, ma pedig Hétpettyes Óvodának, és aminek már 16 éve a vezetője is volt.

De nemcsak az óvodát vezette, hanem számos munkaközösség munkájának aktív résztvevője is volt, továbbá évekig szerkesztette a nagyatádi óvodapedagógusok kiadványát, az Ovi újságot is.

A búcsúztatón Raczkóné Szantner Katalin, a Nagyatádi Óvodák vezetője mellett kéttucatnyi szülő is részt vett, illetve Rengel Tamás – aki gyermekkorában a henészi óvodába járt – verssel köszönt el Ildikótól.  

Megosztás