Már a dolgozók negyede pórul járt

A magyar dolgozók 13%-a kényszerszabadságon van, 12%-a pedig elvesztette a munkáját a korlátozások bevezetése óta egy friss felmérés szerint. Orbán Viktor ma azt mondta: 3 hónap után mindenkinek lesz munkája.

A magyarok elsöprő többsége (93 százaléka) arra számít, hogy súlyosak lesznek a koronavírus és az óvintézkedések által okozott gazdasági károk Magyarországon – ez mutatja a Publicus Intézetnek a Népszava számára április 14-18. között készített felmérése.

Abban nagy a megosztottság, hogy mi okozza Magyarország számára a nagyobb kárt: ha sok ember súlyosan megbetegszik és meghal a járványban, vagy ha a leálló gazdaságban sok cég tönkremegy és sok ember kerül nehéz helyzetbe. A megkérdezettek hajszálnyival többen (44 százalék) az előbbi forgatókönyvet látják rosszabbnak, az utóbbit 41 százalékuk véli nagyobb társadalmi kárnak.

A többség még mindig arra számít, hogy a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések még legalább két-három hónapig kitartanak, azonban ma már kevesebben gondolják ezt (58 százalék), mint márciusban (66 százalék).

A felmérés szerint a dolgozók 13 százaléka kényszerszabadságon van, 12 százalékuk pedig elvesztette munkáját a korlátozó intézkedések bevezetése óta. A munkanélküliség legsúlyosabban a csak érettségivel rendelkezőket érinti: közülük minden ötödik dolgozót elbocsátották a járvány kezdete óta.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök ma azt mondta a Parlamentben: „Aki elveszti az állását, az 3 hónapig segélyt kap, mire az lejár, mindenkinek lesz munkája. Nem lesz olyan, aki ne kapna munkaajánlatot a gazdaságból vagy a magyar államtól.”

 

 

Megosztás