Már a háziorvosokat is a kórházakba vezényelhetik

A kormány átveszi az önkormányzati szakrendelők irányítását, az intézkedés érinti a háziorvosokat is. A most megjelent rendelet szerint azokat rendelhetik be a kórházakba, akiknek van egyéb szakképzettségük is.

A hatékonyabb egészségügyi védekezés, a betegellátás és az egészségügyi dolgozók kiegyensúlyozottabb terhelése, és a védőoltási program végrehajtásának biztosítása érdekében a területileg illetékes kórházak szakmai irányítása alá kerülnek az önkormányzati szakrendelők a veszélyhelyzet idejére – tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont kedd este az MTI-t. Az erről szóló kormányrendelet azóta már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Kiemelték: a koronavírus-járvány most zajló harmadik hullámában minden eddiginél több a kórházi beteg és nagyobb terhelés alatt vannak a kórházak. Fontos, hogy az önkormányzati fenntartású szakrendelők és dolgozóik is szükség szerint részt vegyenek a járvány elleni védekezésben, és koordináltan lássák el betegellátási feladataikat, és az oltás tömeges szakaszában majd megfelelően végrehajtsák az oltási feladatokat.
Az Orbán Viktor által jegyzett rendelet a veszélyhelyzet idejére a városi kórházakhoz telepíti a területükön működő önkormányzati fenntartású járóbeteg-szakellátók tekintetében a szakmai irányítási jogkörök gyakorlását, a járóbeteg-szakellátó szolgáltató működésének felügyeletét, és a javaslattételt a járóbeteg-szakellátó egészségügyi szolgáltató egészségügyi dolgozói és szakdolgozói jogszabályban meghatározott berendelésére. A jogszabály rögzíti, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi intézmények folyamatos munkarendben működnek.
Emellett a kormányrendelet az irányító megyei intézmények (azaz a megyei kórházak, a vidéki egyetemi klinikai központok, a fővárosi centrumkórházak) hatáskörét kiterjeszti az illetékességi területen valamennyi egészségügyi tevékenység irányítására. Az irányító megyei intézménynél 24 órás vezetői ügyeletnek kell működnie.
A veszélyhelyzet ideje alatt az önkormányzati szakrendelők vezetői fokozott felelősséggel kötelesek vezetési, irányítási feladataik ellátására, különösen felelnek az általuk vezetett szakrendelő folyamatos, teljes körű, határidőben történő és valós adatszolgáltatásáért.

Megosztás