Tovább száguld az infláció, már 25,7 százalékos a drágulás

Az EU-ban a magyar drágulás a legnagyobb. Az élelmiszerek 44, a háztartási energia 52,4 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt. A telekommunikációs cégek után a bankok is bevezetik az inflációkövető áramelést.

Decemberben 24 és fél százalékkal haladták meg az árak az egy évvel korábbit, januárban már 25,7 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggel, ami az utóbbi 27 év legrosszabb adata.

Közben az Európai Unió tagországaiban már hónapok óta tart a csökkenő tendencia. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban az átlagos infláció 10,2 százalék volt decemberben.

Magyarországon leginkább az élelmiszerek és a háztartási energia ára nőtt az elmúlt egy évben, decemberről januárra 2,3 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak.

Tételesen a 

  • kenyér 80,6
  • a tojás 79,4
  • az édesipari lisztáru 73,8
  • a tejtermékek 75,8
  • a száraztészta 66,4
  • a baromfihús 48,3

százalékkal kerül többe az egy évvel ezelőttihez képest.

A háztartási energia 52,4 százalékkal emelkedett. Ezen belül a vezetékes gáz ára 88,6, a tűzifa pedig 58,6 százalékkal kerül többe 2022 januárjához képest.

A szeszes italok 25,2 százalékkal drágultak egy év alatt. Az állateledelek ára 49, a mosó- és tisztószereké 33,9, a testápolási cikkekért 30 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve.

Az Atádhír bevásárlókosarába került termékek közül semminek nem változott az ára.

A telekommunikációs cégek után a bankok is bevezetik az inflációkövető áremelést

Korábban írtuk, hogy a telekommunikációs cégek bevezetik az inflációkövető áremelést, ami a már meglévő, hűségnyilatkozattal is rendelkező előfizetőkre is vonatkozik, ugyanis az általános szerződési feltételek (ÁSZF) egy korábbi módosításának köszönhetően a szolgáltatók lehetőséget teremtettek maguknak arra, hogy egyoldalúan módosítsák a már meglévő szerződéseiket is.

Hozzájuk hasonlóan a bankok is árakat emelnek, az OTP-nél például 14,5 százalékkel lesz drágább a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is márciustól. Az áremelés a hiteleket is érinti – írja a Bank360.

Depositphotos
Depositphotos

Megosztás