Hazai pályán kezdte meg a tavaszi szezont a Nagyatádi RKC

A vendég a tolnai Hőgyész csapata volt, akik dobogós helyen várták az összecsapást. A következő hétvégén mindkét csapatunk hazai pályán játszik majd. A nők ma este idegenben lépnek pályára.

Nagyatádi RKC (férfi) – Hőgyészi SC 26:27 (14:13)

Szoros és izgalmas találkozót hozott a sportcsarnokban a férfi kézilabda NB 2 tavaszi nyitánya. A vendég Hőgyész gárdája dobogós helyen zárta az ősz, míg a nagyatádiak a lejátszott 11 meccsből három győzelmet zsebeltek be a szezon első felében.

A mieink az első félidőt követően egygólos előnnyel mehettek az öltözőbe. Az előnyt a második játékrész sokáig sikerült őrizni, a hajrára kétgólos vezetés tudatában fordulhatott rá a Nagyatádi RKC. A tolnaiak a lefújás előtt hét perccel azonban kiegyenlítettek, majd a vége előtt 5 perccel megszerezték a vezetést.

Ezt követően a meccsen nem született gól, a mieink csak kapufáig jutottak, ezzel egygólos vereséget szenvedtek az első tavaszi mérkőzésen.

A következő fordulóban is hazai környezetben lép pályára a Nagyatádi RKC, az utolsó helyezett Pécsi VSE gárdáját fogadják február 24-én, 18:30-kor.

Ugyanezen a napon a női csapat is Nagyatádon játszik a Tungsram SE ellen. A mérkőzés 13:30-kor kezdődik, akik ma este a PTE PEAC U21-es csapata ellen kezdik meg a tavaszi szezont.

Megosztás