Adathalász robotok és eltűnő térképek: így nézheti meg, hol jár a vonat

Múlt szombaton startolt a nyár a MÁV-nál, a menetrendváltással együtt egyik napról a másikra megszüntették a Vonatinfó térképet, melyen egyszerűen követhető volt a magyarországi személyforgalmi vonatok mozgása és késése. Helyette az EMMA rendszert javasolja a társaság, ami kevésbé átlátható.

Az EMMA utazástervező előnye, hogy a vonatok mellett helyközi buszokkal is megtervezhetjük utazásunkat, akár a közlekedési eszközöket kombinálva is, és többek közt a buszok mozgása is látható a rendszerben.

A vasúttársaság a Vonatinfó váratlan kivezetésének kommunikálása közben számos ígéretet megfogalmazott az EMMA továbbfejlesztést illetően, például a vonatszám-váltások nyomon követhetőségét, a havária esetén indított mentesítő vonatok vagy pótlóbuszok láthatóságát, a 20 perces késés meghaladásának megjelenítését, illetve a vasútbarátok kedvéért azt is feltüntetik majd, hogy az adott vonatot milyen mozdonnyal továbbítják.

Egy fontos funkció azonban hiányzik az EMMA felületéről: nincsen könnyen áttekinthető térkép, melyen egyszerre látható az összes vonat menetrendszerűsége, így az átszállással utazók körülményesebben tudnak csak tájékozódni a járatok késéseiről, ráadásul a régi MÁV applikáció térkép funkciója is eltávolításra került és az utazástervezőre irányít, a fejlesztés alatt álló MÁV+ pedig még nem kapott térképes nézetet.

Bár a vonatok késése régóta a közbeszéd tárgyát képezi, a júniustól elérhető késési biztosítás és a havária esetén rendelkezésre álló pótlóbuszok ígérete kapcsán nagyobb figyelem irányult a MÁV működésére, mely éppen plakátkampány folytat „Az utazás ne csak olcsóbb legyen, de jobb is” szlogennel. A jelenleg még fejlesztés alatt álló, így funkcióhiányos MÁV+ alkalmazást egyes Nagyatádon közlekedő Volánbuszok oldalán is hirdetik.

A késési biztosítás lényege, hogy a helyközi buszokon és vonatokon közlekedők visszakaphatják a menetjegy árának a felét, ha az adott járat 20 percnél többet késik. A MÁV+ alkalmazás használata esetén ez automatikusan megtörténik, de nem kötelező a MÁV+ alkalmazást használni, bármelyik jegypénztárban kérhető a visszatérítés az autóbusz fedélzetén, vagy egy jegypénztárban vásárolt jegy esetén, automatás vásárláskor pedig az ügyfélszolgálat segít a visszatérítésben. A bérletes utasok 5 késés után 10% kedvezményt kapnak a következő azonos típusú bérlet vásárlásakor, ehhez gyűjteni kell a papír alapú késésigazolásokat, vagy rögzíteni kell a késéseket a MÁV+ alkalmazásban.

A Vonatinfó térkép 2011 óta volt elérhető, a könnyen kezelhető felületen különböző színekkel jelölték a járatok menetrendszerűséget. A vonatok késés esetén sárga, majd narancssárga és piros színben jelentek meg, a késés mértékétől függően.

Az EMIG nevű rendszer hasonló funkciókkal bírt, a vasútbarátok kedvelt oldala volt, ami azt is megjelenítette, hogy az adott vonatot milyen mozdony húzza. A pünkösdi hosszúhétvége során bekövetkezett vasúti fennakadások után elsőként ezt kapcsolta le a MÁV, ebben a rendszerben megjelentek a nagyobb késés után átszámozott vonatok is, amiket a Vonatinfón nem lehetett követni.

A vonatok átszámozása a vasúttársaság szerint nem befolyásolja a késési biztosítást, ahogy a térkép hiánya sem, mégis megnehezítették az adatokhoz való hozzáférést.

Egy hete már Vonatinfó sincs, így az utasok tájékozódási lehetőségei szűkültek. Az osztrák vasúttársaság Scotty nevű rendszere a leginkább felhasználóbarát és jogszerűen működő alternatíva, webes felületen és mobilalkalmazás formájában egyaránt elérhető, követhető a vonatok mozgása és a késési adatok is megjelennek.

A Scotty oldalán a jobb felső sarokban található Livemap gombra kattintva és a Show all / Alle einblenden lehetőséget választva láthatóak a járművek a térképen.

A hétvége során lelkes vasútbarátok elkészítették a Vonatinfóhoz hasonló, Hol a vonat weboldalt, ám politikai retorzióktól tartva 1 nappal később a rendszer leállítása mellett döntöttek. Mások ezt követően számos alternatív Vonatinfó oldalt hoztak létre, melyek jelenleg is elérhetőek, ugyanakkor ezen platformok működtetése jogi akadályokba ütközhet, és hosszú távon bizonytalan a fenntarthatóságuk, hiszen a MÁV megtilthatja, hogy az EMMA rendszer adatait felhasználva üzemeltessék az utastájékoztató térképet harmadik felek.

Az egyik nem hivatalos Vonatinfó alternatíva

Hogy a Budapest GO vidéki kiterjesztése, az alternatív megoldások megtűrése vagy az EMMA továbbfejlesztése teremti-e meg ismét az utasok számára az áttekinthető, jól használható utastájékoztató platformról való informálódás lehetőségét, nem tudjuk, mindenesetre egy dolog biztos: az utasokkal és a lelkes civilekkel folytatott harc nem az utazóközönség számára kedvező megoldás felé vezet.

(Kiemelt kép: depositphotos.com)

Megosztás