Kanyarójárvány és drága húsleves

Kanyaró Nagyatádon; Sokba került a húsleves; Kertbarátok találkoztak a dél-somogyi vidék legszebb városában. Ezen a napon Nagyatádon, Nagyatádról.

Kanyaró Nagyatádon

A Somogyvármegye számolt be arról 1914. július 1-jén, hogy veszedelmes mérvű kanyarójárvány tört ki Nagyatádon, olyannyira, hogy a kisdedóvó növendékeinket 90 százaléka elkapta a betegséget, ami emiatt 3 hétre be is zártak.

Helytelenül állapították meg a húsleves árát

Főbenjáró bűnt követett el a nagyatádi 8. számú vendéglő 1959-ben, hisz a helyszínen tartott vizsgálat megállapította, hogy a derék vendéglátósok helytelenül állapították meg a húsleves árát, 1,35 forint helyett 2,30 forintot voltak képesek kérni érte. A hely bűne nem kizárólag ez volt, hanem az is, hogy képesek voltak három napon keresztül sanyargatni Nagyatád dolgos népét, ugyanis pontosan ennyi ideig nem főztek főzeléket.

Átadták a piaci csarnokot

1969-ben ezen a napon adták át Nagyatádon az újjáépült piaci csarnokot. Akkor tejbolt, háztartási- és élelmiszerbolt, valamint büfé-falatozó is működött a csarnokban.

Kertbarátok Nagyatádon

Négy megye kertbarátai találkoztak Nagyatádon 1989-ben. A Népfront című lap megállapította, hogy Dél-Somogy ökológiai viszonyai kifejezetten kedvezőtlenek, ám mifelénk az emberek tudtak hozzá alkalmazkodni. Azt is megjegyzik, hogy Nagyatád e vidék legszebb városa, amivel vitatkozni nem tudunk.

Megosztás