Medián: kétharmados többséget szerez a Fidesz

Elsöprő Fidesz-KDNP győzelmet mért a Medián legfrissebb kutatása. Ráadásul az adatok figyelembe veszik a válaszadástól elzárkózók szándékait is. Ám a Medián több tényezőre is rámutat, amely befolyásolja az eredményt.

Egyebek között az a körülbelül 700 ezer potenciális szavazó, akikről nem tudni, melyik pártra adják majd a voksukat, pedig elmennek majd választani. Közülük 55 százalék kormányváltást akar. Kiderül az is a mérésből (amit a HVG közölt), hogy egyre többen akarnak szavazni: a legutóbbi 60 százalékról 66-ra ugrott az arányuk. Ennél csak 2002-ben volt magasabb ez az arány, akkor 70 százalékot mértek, és tényleg rekordmagas lett a részvétel.

A Medián március második felében készült felmérése szerint a kormánypárt két héttel a voksolás előtt a szavazókorú népesség 41 százalékát, a választani tudó szavazók 53 százalékát tudhatja maga mögött.

A százalékokon kívül azonban több szempontot is érdemes figyelembe venni. Az egyik az ún. rejtőzködők nagyon magas aránya: ez egy évtizeddel ezelőtt még ritkán érte el a 30 százalékot, négy éve 40 százalék körül volt, mostanában az 50 százalékot is meghaladja. Róluk is igyekezett valamit megtudni a Medián, de több mint a felük továbbra sem adott semmilyen információt. Így könnyen lehet, hogy az ő voksaik némi többletszavazatot hozhatnak az ellenzéknek, beleértve a Jobbikot is.

Nagyjából 700 ezer olyan potenciális szavazót mért a Medián, akik biztosra mondják a részvételüket a választáson, de nem ismert a pártoreferenciájuk. Körükben a Fidesz a legelutasítottabb párt (40 százalékuk semmiképp sem szavazna a kormánypártra). 

Megosztás