Több száz kamionnal hordják a szennyvíziszapot Magyarországra

Több ezer tonna problémásan tárolható horvát szennyvíziszapot hozattak be Magyarországra a kormányhivatal engedélyével. Ezzel az éves Horvátországban keletkező szennyvíziszap felét „importáltuk” hazánkba!

Úgy látszik, mi leszünk a Európa pöcegödre. Több ezer kamionra való szennyvíziszap, a szennyvíztisztítás melléktermékeként keletkező fekete, bűzös hordalék tárolására használnak fel egy agyagbányát Székesfehérvár közelében. De legalább van, aki jól keres rajta. Így, egyes számban. A 24. hu infromációi szerint a Fehérvári Téglaipari Kft. több száz milliós tiszta hasznot könyvelhetett el tavaly az üzlettel. A cég ügyvezetője ebből 98 milliós osztalékot vett ki.

Milyen jól jövedelmező iparág az, ahol 792 milliós forgalom után közel 40% tiszta haszon marad egy cégnél? Nos, nem kell más hozzá, mint hogy nyakig merüljünk a ganéba – szó szerint és morális szinten is. Tavaly a cég a Horvátországban keletkező éves szennyvíziszap felét hazánkba importálta, mintegy 2000 kamionnyit, és a Székesfehérvár külterületén található agyagbányába borította, magyar hulladékkal együtt. Két horvát cég számára adott engedélyt a magyar állam a külföldi szenny behozatalára, gyakorlatilag egyetlen tollvonással, semmilyen profitot nem termelve magának. Ezzel szemben a horvát állam több százezres illetékek megfizetése ellenében adta meg a szükséges engedélyeket.

Az egyik szóban forgó horvát vállalat már eddig is nyakig benne volt, ugyanis a Girk Kalun cég két éve a zágrábi iszapot egyszerűen mezőkre teregette ki egy alvállalkozó útján. Az ügyből nagy környezetszennyezési botrány kerekedett, megvonták az egyik engedélyét, sőt, kis híján elveszítette a zágrábi városvezetéssel kötött kétmilliárd forintos szerződését. De szerencsére ekkor érkezett a magyar felebaráti szeretet, és rövid úton engedélyezték a pöce behozatalát.

Mekkora mennyiségről is beszélünk? Képzeljük el, hogy a nagyatádi futballpályát valaki hat méter mélyen felássa, és ezt a tátongó medencét színültig tölti a veszélyes hulladéknak számító iszappal. Összesen 41 ezer tonna fekete sártól szabadította meg a Fehérvári Téglaipari Kft. Zágrábot, ami egyben az országban éves szinten keletkező iszap felét jelenti.

És ez még csak a kezdet!

A kormányhivatal áprilisban kiadott határozatában meghosszabbította a Girk Kalun szállítási engedélyét, így zavartalanul áradhat országunkba a gané. Sőt! Az eddigi mennyiségnél nagyobb kvótára adtak engedélyt: az év végéig további 7,5 méter mély futballpályának megfelelő mennyiségű szennyet tárolhatnak el szép hazánkban. 2400 kamion gondoskodik arról, hogy a 48 ezer tonna fekete fekália folyam problémamentesen csordogáljon.

Az iszap különböző tisztítási és fertőtlenítési technológiákkal hasznosítható lenne trágyázásra és biogáz termelésre. Arról nincsen információ, hogy a feneketlen katlannyi szennyet ilyen célokra tervezik-e felhasználni, vagy pedig a bődületesen nagy profitot a cégvezetők csak a zsebükbe tömik. Mindenestre kevés olyan jól jövedelmező üzletág van, ahol többszáz milliókat lehet azzal keresni, hogy egy gödörben csücsül a gané.

Sajnos nem példa nélküli az eset: a külföldi szennyvíziszap elhelyezését tervezik Egerszalók mellett is. Erről már korábban is beszámolt a 24.hu. 

A nyitókép illusztráció!

Megosztás