Kijutottak az Európa-bajnokságra a nagyatádi kötélugrók

Az Egerben tartott mestertornán az atádi egyesület versenyzői kiválóan szerepeltek, több aranyérmet is hazahoztak. Kétköteles gyakorlataikkal két kategóriában is dobogóra állhattak, így biztos már a továbbjutás a bajnokságra.

Január 27-én Egerben tartották az idei szezon második ugrókötél versenyét – amely egyben mestertorna is volt – a Kemény Ferenc Sportcsarnokban, melyre a Nagyatádi Kötélugró Klub kilenc versenyzője is elutazott. A tornán két korosztályban, kismesteri (12-15 év) és nagymesteri (16 év és afölött) kategóriákban indulhattak az egyéni versenyzők.  A magyar kötélugró sportban éles a versengés, csaknem 15 egyesület működik Magyarországon, így a szombati megmérettetésen is csaknem 100 versenyző vett részt az ország minden szegletéből. Az egri mestertorna azért is volt különleges esemény, mivel itt kvalifikálhatják magukat a versenyzők az Európa bajnokságra való továbbjutásra. Ilyen versenyt a szezonban kétszer szerveznek, korábban novemberben volt hasonló verseny. A résztvevőknek a két tornán van lehetőségük minél magasabb pontszámot elérni, a dobogós ugróköteleseknek versenyezhetnek az Európa bajnoki címért.

A résztvevők három egyéni versenyszámban indulhattak: két gyorsasági számban, valamint bemutathattak egy 75 másodperces gyakorlatot, mely során a bírák bemutatott elemek nehézségét, azok helyes végrehajtását, a kötelező elemek felhasználást és nem utolsó sorban a gyakorlat szórakoztató látványelemeit pontozták. Aki mind a három versenyszámban indult, összetett versenyben is érhetett el helyezést.

Így például a nagyatádi klub egyik fiatalabb versenyzője, Kuminecz Maja az 5. helyen végzett a kismesteri kategóriában összetett versenyben. A nagymesteri korcsoportban az egyéni versenyszámokban ugróköteleseink gyakorlatokat mutattak be, Nagy Melissza a 25. helyet érte el a lányok versenyében, Bartha Boglárka a 12. helyre küzdötte fel magát, míg Ágoston Barbara a dobogó első helyére álhatott fel. A fiúk versenyében is sikerült aranyérmet szerezni, Novográdecz Bence gyakorlatával első helyet szerzett.

Ki kell emelni Ágoston Barbara triplázó gyakorlatát is: ebben a versenyszámban a résztvevők egy ugrással háromszor átpörgetik a kötelet maguk körül, ezt addig kell ismételniük, amíg el nem vétik a mozdulatot. Barbara összesen 122-szer tudott elakadás nélkül triplázni, amivel az 5. helyen végzett.

A torna második felében következtek a Double Dutch versenyszámok: ketten két ugrókötelet forgatnak, míg egy vagy több versenyző a kötelek között ugrik. Aszerint, hogy hányan vesznek részt a formációban, megkülönböztetünk Double Dutch 3-mat (DD3), illetve Double Dutch 4-et (DD4). Itt már korcsoportok alapján értékelték a versenyszámokat.

DD3 serdülő gyorsasági kategóriában az atádi csapat, Kiss Dorottya, Nagy Melissza és Kuminecz Maja 5. helyen végzett.

Felnőtt női kategóriában, ugyancsak gyorsasági számban Ágoston Barbara, Bartha Boglárka és Jüngling-Czotter Éva hármasa az 5 helyen végzett, ugyanakkor gyakorlatukkal a dobogó tetejére állhattak.

DD3 felnőtt vegyes gyorsasági számban második helyen végzett Máder Hédi, Varga Janka és Novográdecz Bence.

DD4 kategóriában is összeállított egy csapatot az atádik klub: felnőtt kategóriában ezüstérmes gyakorlatot mutatott be Bartha Boglárka, Máder Hèdi, Jüngling-Czotter és Novogràdecz Bence.

Az egyéni mestergyakorlatok elbírálása még folyamatban van, azt azonban kijelenthetjük, hogy a DD3-mas és DD4-es dobogós helyezéssel már biztos a továbbjutás az Európa bajnokságra. Gratulálunk az atádi kötélugró klub versenyzőinek!

Megosztás