LEADER – Hamarosan be lehet adni a pályázatokat

A jelenlegi pályázati ciklusban – amely 2027-ig tart – már nemcsak a járás kisebb települései, hanem nagyatádi vállalkozók és szervezetek adhatnak be pályázatot a program vidékfejlesztési forrásainak felhasználására.

Szerda délelőtt a kulturális központban hívta a Rinya-Dráva Szövetség azokat a vállalkozókat, akik érintettek és érdekeltek lehetnek a LEADER programban meghirdetett pályázatban. A LEADER egy közösségi kezdeményezés, amely arra szolgál, hogy a vidéki gazdaságot fejlessze. A jelenlegi pályázati ciklusban 400 millió forintra lehet pályázni, szervezetenként, vállalkozásonként 500 ezer és 6 millió forint közötti összegre.

A támogatási kérelmeket ebben a körben június 4. és június 17. között, valamint június 25. és július 8. között lehet benyújtani – mondta Szijártó Attila, a helyi LEADER akciócsoport munkaszervezet-vezetője

Ebben most már a nagyatádi vállalkozások is részt vehetnek: a program azoknak a településeknek szól, amelyeknek az állandó lakossága nem éri el a 10 ezer főt. A nagyatádi és barcsi járások területén 2008 óta működik a Rinya-Dráva Szövetség, mint LEADER Helyi Akciócsoport.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a pályázatok utófinanszírozottak, azaz előbb teljesíteni kell a vállalást, majd utána juthat pénzhez a pályázó. Ez a civil szervezetek esetében 90-95 százalékos, a vállalkozások esetében pedig 60-65 százalékos finanszírozást jelent. A pályázatok fenntartási kötelezettséggel is járnak, azaz, az ezekben foglalt vállalásokat köteles a nyertes, vállalkozások esetében három, önkormányzatok és civil szervezetek esetében pedig öt évig fenntartani.

A forrásokra azok a mikrovállalkozások pályázhatnak, amelyeknek a foglalkoztatotti létszáma nem éri el a 9 főt, azonban mezőgazdasági vállalkozások nem. A pályázati kiírásban az is meg van határozva, hogy korlátolt felelősségű társaságok, betéti társaságok, egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek számára elérhetőek a források.

Elhangzott az is, hogy a támogatható tevékenységek köre az építés, az eszköz vagy gépbeszerzés, immateriális javak beszerzése, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

Minden egyéb információ az érintettek számára elérhető ide kattintva.

(Fotó: Ormai Bálint)

Megosztás