A kórházak kiürülnek, a betegek ellátás nélkül maradnak

Hatalmas költözködés zajlik a Nagyatádi Kórházban, korábban lezárt kórtermeket is reaktiválnak: 210 szabad ágy kell. Ám az orvosok szerint a krónikus betegek elhanyagolása be fogja robbantani a sürgős esetek számát.

Április 19-ére rendelte el Kásler miniszter, hogy a 60 százalékos ágyfelszabadításból 50 százalék készen álljon, megszabta azt is, hogy ebből hány ágy legyen alkalmas intenzív ellátásra. 

Miután katonai parancsnokokat is ültettek az egészségügyi központok élére, nincs apelláta, ki kell üríteni a kórházakat. Az intézkedéseket országos felháborodás követte. Sorra jelennek meg a cikkek (INDEX, 24.HU) a kétségbeesett betegekről és hozzátartozóikról: a családjukban úgy küldtek haza egy ápolásra szorulót, hogy nem biztosított az ellátásuk. Például egy budapesti nőnek a bipoláris édesapja ápolását kell otthon megoldania. Pécsett egy férfinek végstádiumú hasnyálmirigy- és áttétes májdaganatban szenvedő, ápolásra szoruló nagybátyját kellett hazavinnie. Vácon egy szakképzett ápolásra szoruló demens férfit pedig a 90 éves mozgáskorlátozott élettársa és 77 éves lánya lesznek kénytelenek ápolni. Nagyatádon pedig egy cukorbetegség következtében amputált lábú férfit küldtek el tegnap. Az országos tisztifőorvos szerint „senki nem kerülhet úgy haza, hogy később egészségkárosodása legyen”.

Újabb összefogásra van szükség, hogy a családtagok kitalálják azt a lehető legjobb megoldást, ami az idős ember, vagy ha nem is idős, krónikus beteg és nincs most szüksége akut ellátásra a kórházban, akkor a hazabocsátás követően a család megoldja az ő ápolását. Felhívom a figyelmet arra, hogy valamelyest segít, nem oldja meg, de valamelyest segít a házi szociális ápolás, az otthoni szakápolási rendszer, ami igénybe vehető ezekben a nehéz helyzetekben és napokbannyilatkozta Müller Cecília az operatív törzs tegnapi sajtótájékoztatóján.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szászfalvi László országgyűlési képviselő bejelentése alapján a Nagyatádi Kórházban 60 aktív ágyat tesznek alkalmassá az új koronavírussal fertőzöttek ellátására. Ám összesen ennél sokkal több férőhelyet kell előkészíteni.

Egy olvasónk küldte ezt a felvételt: Az egykori egészségfejlesztési irodában most a kórházparancsnok kapott helyet a Nagyatádi Kórházban
Egy olvasónk küldte ezt a felvételt: a Nagyatádi Kórház egykori egészségfejlesztési irodájában most a kórházparancsnok kapott helyet 

A Nagyatádi Kórházban jelenleg 352 ágy van – ebből 60 százalékot, 210-et kell szabaddá tenni. Szerencsére úgy látszik, a kormányzat is észbe kapott: nem lehet ennyi beteget egyik pillanatról a másikra elhelyezni, úgyhogy április 15. helyett ezt most május elejéig kell megoldania a személyzetnek. Ezt az ágyszámot nem lehet elérni máshogy: sok beteget haza kell majd küldeni. A pontos számot nem tudjuk, de nagyjából egyharmadukat az aktív betegellátásból, kétharamadukat pedig a krónikus, tartós ápolásra szoruló betegekből küldik el.

Az aktív ágyak esetében az orvosok most csak különösen indokolt esetben vehetnek fel új betegeket az osztályokra, csak akut ellátás van. Ám ezzel egy időzített bombát kapcsoltak be, hiszen minél tovább halasztják a krónikus betegek megfelelő ellátását, annál nagyobb eséllyel lesz sürgős eset belőle – hívták fel a figyelmet az orvosok. Hangoztatták: hamarosan a „felrobbant” eseteket kell majd kezelniük, ami viszont már nem gyógyítás, hanem kárkezelés. Összességében nagyobb kockázatot okozhat az elhanyagolt krónikus betegek ellátása, mint a koronavírus – figyelmeztettek. Egy orvos egyenesen azt valószínűsíti, hogy a járó- és fekvőbetegellátás jelentős csökkentésével a mostani átszervezésnek az áldozatszáma többszöröse lehet a járványénak.

Sorban várakozó betegek a Nagyatádi kórház előtt
Sorban várakozó betegek a Nagyatádi kórház előtt

A krónikus betegek esetében  a fenntartók azt várják el a kórháztól, hogy azok a betegek legyenek hazaküldve, akik nem igényelnek különleges ellátást, csak ápolást és kiszolgálást. Viszont nincs olyan lehetőség, hogy a krónikusan fekvő ápolásra szoruló betegeket biztonsággal szociális otthonban el tudják helyezni, a családoknak pedig ez sokszor megoldhatatlan. Így most a kórházi személyzetnek azt kell erősen mérlegelnie, melyik magatehetetlen betegük az, akiket a családtagok talán otthon is el tudnak látni. 

A plusz helyek megteremtéséhez több, korábban lezárt osztályon lévő kórtermet újra megnyitnak. Egyebek között a harmadik emeleti, régebben szülészeti osztályként működő részlegen is újra beágyaztak, illetve az itt lévő egykori intenzíven lesznek előkészítve a lélegeztető gépek. Ezzel nagyjából 20-30 ágyat sikerült reaktiválni. Úgy tudjuk, jelenleg nagyszabású átköltöztetés zajlik a kórházban, az 5. emelettől lefelé látják majd el a koronavírusos betegeket – akikből egyelőre továbbra sincs egy sem városunkban. Az itt működő osztályokat az 5. emelet fölé költöztetik. A harmadik emeleti mozgásszervi rehabilitációs részleget például a 8. emeletre viszik át. 

Nagy problémát jelentett az is, hogy a Nagyatádi Kórház 59 orvosának jelentős hányada már 65 év feletti. Ők egészen tegnap estig nem vehettek részt az akut betegellátásban, csak egy előzetesen már megszűrt betegállománnyal érintkezhettek. Tegnap este viszont újabb miniszteri utasítás érkezett: nyilván nagy nehezen eljutott a budapesti kormányirodákig a híre, hogy hiába lesznek ágyak százszámra, ha orvosok meg nincsenek. Úgy hogy mostantól már részt vehetnek a 65 év feletti orvosok akár a koronavírusos betegek ellátásában is, persze „a járávnyügyi előírások betartásával, megfelelő védekezés és óvintézkedések mellett és saját felelősségükre”.

Közben pedig megkezdték az orvosok és egészségügyi dolozók elméleti és gyakorlati továbbképzését: intenzív terápiát és lélegeztetőgép-kezelést tanulnak. Jelenleg összesen 12 lélegeztetőgép áll a kórház rendelkezésére. 

Fotók: Röhrig Dániel

 

 

Megosztás