A nagyatádiak is csatlakoztak a Rákellenes Világsétához

Tavaly év elején a mínusz tíz fokban heten, most vasárnap pedig már huszonegyen vettek részt Nagyatádon a Rákellenes Világsétán. Az alapszervezet elnöke a szűrések fontosságára hívta fel a figyelmet.

Bár számos sétát és felvonulást szerveztek már a daganatos betegségekkel kapcsolatosan, ennek a kezdeményezésnek a formája és a története is egyedi. A projekt egyetlen személy ötletével kezdődött, aki a rákkal küzdő rokonait szerette volna támogatni a sétával. Mára a személyes kezdeményezés világszintű eseménnyé nőtte ki magát: tavaly 5 kontinens 30 országának 240 városában több mint 3300-an sétáltak, Magyarországon pedig több mint 650-en gyalogoltak 46 településen, köztük Nagyatádon is.

– Háromszor annyian voltak itt Nagyatádon, mint tavaly, ez köszönhető annak is, hogy sokkal jobb volt az idő, de azt látom, hogy egyre aktívabbak a szervezet tagjai, majdnem a harmaduk eljött – mondta Zslebics Edit, a Magyar Rákellenes Liga nagyatádi alapszervezetének elnöke.

A séta egyben adománygyűjtés is a rák elleni küzdelemre. Az akció során az előzetesen kiválasztott 14 nemzeti betegszervezetet támogatják, melyek közé idén is bekerült a Magyar Rákellenes Liga a tavalyi kiemelkedő hazai részvételnek köszönhetően, amit az alábbi oldalon lehet támogatni: https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/2724.

A szervezet nagyatádi elnöke megjegyezte: legfontosabb az lenne, ha az emberek elmennének a szűrővizsgálatokra, hogy időben kiderüljön, ha valami baj van.

– Tudom, hogy amikor jól érezzük magunkat, akkor a hátunk közepére sem kívánjuk a szűrővizsgálatokat, viszont a ráknál a megelőzés a legfontosabb. Ha időben kiderül, akkor nagyobb az esély a gyógyulásra.

Egyébként a nagyatádi alapszervezet minden hónapban tart összejövetelt, amire tagságtól függetlenül bárki elmehet. Igyekeznek előadásokat szervezni, orvosok, dietetikusok, gyógytornászok is beszéltek már a rákkal kapcsolatos tapasztalataikról a szervezet havi találkozóin, amik várhatóan idén a kulturális központban lesznek.

Megosztás