Átadták az iparterületet és a kerékpárutat

Két, összesen 1,4 milliárd forintos beruházást adtak át ma Nagyatádon. Az egyik során teljesen felújították a Déli Iparterület közműhálózatát, és építettek egy másfél km-es utat. A másik a 10 km-es kerékpárúthálózat.

A nagyrészt európai uniós forrásokból megvalósult első beruházás egyik célja az volt, hogy az iparterületre érkező nehéz kamionok elkerüljék a városközpontot. Másrészt a volt laktanya területén kicserélték a szénhidrogénnel szennyezett talajt. Harmadrészt teljesen felújították a gazdasági tevékenységhez szükséges alapközműveket.

A Taranyi és a Berzencei utat összekötő új, másfél kilométeres úton kívül összesen 6 km hosszú közműhálózat épült: gázvezeték, villamos áram, víz és szennyvíz. A közműfejlesztés 31 hektárnyi területet érint, amiből 24 hektárt már értékesített az önkormányzat 29 vállalkozás számára. További 7 hektár értékesíthető terület van még. A fejlesztés főleg a város ipari növekedésének a fenntartását, ezáltal pedig munkahelyek teremtését célozza.

A déli iparterület átadása
A déli iparterület átadása

A két beruházás avatóbeszédeit a kulturális központban tartották.

Azt szeretnénk, hogy Nagyatád és a magyar vidék is olyan legyen, ahol jó élni, ahol otthon érezzük magunkat. Mi kell ehhez? Nagyon sok minden: munkahelyekre van szükség, infrastruktúrára és szolgálatatásokra. Elsősorban azonban egy olyan közösségre, amely képes összefogni, együttműködni, és hisz a jövőben – mondta Szászfalvi László országgyűlési képviselő.

A megyei közgyűlés elnöke ismertette a jövőre záruló Településfejlesztési Operatív Program somogyi eredményeit.

Már most ott tartunk, hogy több mint 58 milliárdnyi összegnek a felhasználása történik meg Somogy megyében. Ezen belül a Nagyatádra jutó fejlesztések, nyertes pályázatok összege kb. 3,4 milliárd forint. Úgy is mondhatjuk, hogy minden elköltött 100 forintból 6 forint Nagyatád városába kerül – jelentette ki Biró Norbert.

Az újabb, TOP Plusznak nevezett európai uniós forrásra épülő programban ugyancsak van már 3 nyertes pályázata Nagyatádnak, összesen mintegy másfél milliárd forintos összegben, tette hozzá a megyei elnök.

Mi vezet bennünket? A jövő. A jövőbe tekintésünk, és az azon való munkálkodás, hogy jobb életet, boldogulást hozunk erre a tájra, Nagyatádra és környékére – hangsúlyozta Ormai István polgármester, aki köszönetet mondott Biró Norbertnek és Szászfalvi Lászlónak a figyelmet, a közös gondolkodást és a célok megtalálását.

Utakat adunk át, átkötő- és összekötőutat, kerékpárutat. Az utak összekötnek bennünket. Az utak segítenek eljutni a célunkhoz. Az utakat hosszú távra, hosszú időre építjük. Járható utakat építettünk. Járható utakat kell építenünk akkor, amikor egy település, egy térség fejlődésén dolgozunk – folytatta a polgármester.

Az új út és az iparterület a gazdaság fejlesztését szolgálja Nagyatádon, hangsúlyozta Ormai István.

A mintegy 10 km hosszú új kerékpárút pedig az ötvöskónyi temetőtől Nagyatádig, és a városon keresztül annak keleti széléig, a Tesco bejáratáig húzódik. A korszerű, modern és biztonságos kerékpáros közlekedést szolgálja, hangzott el. Hogy mennyivel biztonságosabb, mint az eddigi, arra éppen Novics Péter hívta fel a figyelmet a kivitelező konzorcium képviseletében.

Információim szerint, amióta elkészült és használja Nagyatád város lakossága, azóta nem történt a kerékpárúton baleset, és a környezetében sem. Ez nagyon fontos, mert előzetesen, mint tudjuk, többször előfordult a városban közlekedési baleset, a kamionok elsodorták a kerékpárosokat, mert nem volt más lehetőségük, mint a 68-as úton közlekedni – mutatott rá Novics Péter, a Novics Kft. ügyvezetője.

A beszédek után Nagyatád és Ötvöskónyi első embere, valamint a vendégek kivonultak a kerékpárúthoz, és jelképesen átadták azt, tevőlegesen pedig felállították a kerékpárutat jelző egyik közlekedési táblát.

Az eseményekről hamarosan videós összefoglalóval is jelentkezünk.

A kerékpárút avatása
A kerékpárút avatása

 

Megosztás