December közepéig marad a vágányzár

20-25 perccel hosszabb a menetidő a Dombóvár-Gyékényes vonalon a Somogyszob és Beleg között leszakadt vasúti híd miatt. Havonta átlag 45 ezer fizető utas vette igénybe a vonalat. A MÁV decemberre ígéri a helyreállítást.

A Magyar Közútnál is akad lassabb: a Magyar Államvasutak (MÁV). Nemcsak a közúti közlekedés akadt el a július 25-i árvíz következtében, hanem a vasúti is. Somogyszob és Beleg között a megáradt Rinya alámosta az egyik vasúti hidat. Azóta pótlóbuszokkal kénytelenek közlekedni az utasok. Például Nagyatádról már csak két átszállással lehet eljutni Kaposvárra.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

A MÁV kérdésünkre azt közölte: a helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe, jelenleg ennek a tervezését egyeztetik a hatóságokkal. Magyarul: másfél hónappal a híd leszakadása után még nemhogy nem álltak neki a munkálatoknak, de még a tervek sincsenek kész hozzá.

A vonalon naponta 26 személyszállító vonat közlekedik, januárban és februárban összesen 90 ezer fizető utas utazott. Ebben a számban nincsenek benne azok, akik a jogszabály alapján díjmentesen utazhatnak. Érdeklődésünkre, hogy meddig tart vajon ez az áldatlan állapot, a MÁV az alábbiakat válaszolta.

„Jelenleg a helyreállítás módjának tervezését egyeztetik a hatóságokkal. A Dombóvár–Gyékényes vonalon várhatóan december 12-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, addig Beleg és Somogyszob között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvárról pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20-30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20-30 perccel korábban indulnak a vonatok. A Somogy InterCity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A menetidő 20-25 perccel hosszabb a menetrendhez képest.”

Segítségül elküldték, hogy hol érhető el a vágányzári menetrend és az utazást segítő térkép.

Megosztás