hirdetés
2020. Szeptember 30, Szerda
Jeromos napja

Elhunyt Bertók László, Nagyatád díszpolgára Szerző: Herr Dávid | 2020-09-15 15:59:00 | Címkék: díszpolgár, bertók lászló, költő, nagyatád

A neves költő 84 éves korában, hétfőn hunyt el váratlanul. A somogyi származású író pályafutása elején városunkban dolgozott, mint mondta: itt került közel először a versekhez, itt kezdett el igazán írni.

A neves költő haláláról a Jelenkor folyóirat adott hírt, melynek főmunkatársa volt.

Bertók László 1935-ben született Vésén. Már egész fiatalon érdeklődni kezdett a költészet iránt, első versei 18 éves korában jelentek meg nyomtatásban a Dunántúl című pécsi folyóiratban. Csurgón érettségizett, majd 1955-ben néhány verséért „államrend elleni izgatás” vádjával nyolc hónapi börtönre ítélte a bíróság, ezért törölték a főiskolára felvettek sorából.

Később újra felvételizett, és Pécsett folytatta tanulmányait a tanárképző főiskolán. 6 évig segédkönyvtárosként dolgozott a Nagyatádi Járási Könyvtárban. 1963-ban diplomázott, ezt követően néhány hétig helyettesítőként magyart tanított a nagyatádi gimnáziumban. 1964-ben jelent meg első verseskötete Lengő fényhidak címmel. Egy évvel később feleségével Pécsre költöztek, ahol a tanárképző főiskola könyvtárában dolgozott. 

A következő évtizedekben kibontakoztatta írói-költői munkásságát: több mint húsz verseskötet és több prózakötet szerzője volt. Számos rangos kitüntetést kapott az évek során: 1982-ben József Attila-, 1989-ben Graves-, 1990-ben Déry Tibor-díjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben a Kossuth-díjat is átvehette, 2012-ben pedig Nagyatád díszpolgára lett.

2017-ben rendezték meg először városunkban a róla elnevezett szavalóversenyt. Akkor a költő is ellátogatott Nagyatádra, és a Nagyatádi Városi Televíziónak adott interjút. Mint mondta, „Annak örülök különösképpen, hogy a versek hoztak ide megint Nagyatádra, ahol én 1959-től ’65-ig éltem és dolgoztam. És egy nagyon nehéz idő után kerültem ide. Nemcsak a munkához, hanem a versekhez is  itt kerültem közel, és kezdtem rendszeresen írni.

A költővel készült interjút az alábbi videóban tekinthetik meg 23:43-tól.

„Ezzel az ötven verssel köszöntöm az idestova ötven éve elhagyott Nagyatádot, legszebb ifjú éveim színhelyét, hajtok fejet őseim földje, szülőfalum, Vése, szülőföldem, Belső-Somogy előtt. S kíváncsi szeretettel teszem mindezt A hetedik borítékba, s küldöm el a nagyatádiaknak, a véseieknek, valamennyi olvasómnak” - írta Bertók 2013-ban az ötven évvel azelőtt készült, önálló kötetben még meg nem jelent verseit a nyilvánosság elé táró kötet ajánló soraiban.

Bizonyos értelemben a Nagyatád című verset az egész kötet összegzéseként lehet felfogni. Ez az idősödő költő ifjúságra való visszamerengése. „Ami igaz: az ifjúság.” 

Az utolsó borítékot mi írjuk, és a köszönetünket tesszük bele.

Bertók Lászlótól az Atádhír szerkesztősége a városunk számára legkedvesebb művével búcsúzik:

NAGYATÁD

Nagyatád, parkod gesztenyefáit
mássza, gyertyákat gyújtogat
klorofill-zászlós évszakom.
Helyhez kötött, akár a fürdőd,
akár a csöndes Kossuth-szobor
a legnagyobb magyar terén.
Amit elhoztam, már hat erdő
dohányszín szőnyegét feszíti,
mása nincs, folyton változik.
Akárcsak te, árpádkori neved
acélkék sátora alatt.
Megszüntet, mégis megőriz.
Jövevény voltam, forgott velem
a henészi búcsú hintája,
pattogott díszes céllövölde.
De a munkának szárnya volt,
egymásra talált alatta
célpont és céllövő.
Hat évemet hat borítékban
elrejtettem a Rinya-parton, -
aki kíváncsi, megtalálja.
Az elsőben az Ezüst Kancsó,
a temető, a Zrínyi utca,
és talán egy lány rajza van.
A másodikban egy tanár,
egy borbély, egy szeneskocsis
és házinéni címe áll.
A harmadikban semmi sincs.
A negyedikben hanglemez
nevetéssel, vízcsobogással,
és egy tyúkfarmnyi kotkodács.
Az ötödikben bekeretezve
egy könyv, egy oklevél, egy férfi, -
küldje el, aki megtalálja.
A hatodikban üzenet,
hogy hat évet hat borítékban
elrejtettem a Rinya-parton,
de ebből egy szó sem igaz.
Ami igaz: az ifjúság,
a billegő kövek a Kossuth utcán,
a történelem plakátjai a tornyok
és a gyárkémények csúcsára kifeszítve,
az ismerős arcok fényképalbuma,
az ismeretlen új házak sora,
a vásárok, polgárok, iparosok,
a parasztok, Nagyatád szelleme,
az új nép, másfajta raj,
a szivárvány a város fölött,
és hogy a park gesztenyefáit
mássza, gyertyákat gyújtogat
klorofill-zászlós évszakom.

Vissza az előző oldalra