Felénk még a maximált áras tűzifa is túl drága

Nem tudunk mi 350-400 ezer forintot fizetni a fáért, ennyiért eddig is vehettünk volna. Szegény emberek laknak erre, inkább gyűjtögetnek, az harmadannyiba kerül, de a lopás is sok lesz idén – mondta egyik riportalanyunk.

Nemigen lehetett eddig kapni – mármint a kereskedőknél, indokolja az idős férfi, miért csak most szerzi be a télire valót. Mint kiderül, a lánya családjának veszi, aki három gyereket nevel a férjével Lábodon. – A 19 ezresből viszek, ez a 10 köbméter egy darabig elég lesz nekik, úgy a télinek a fele. Régi épület, 90-100 négyzetméteres a ház, négy helyiséget fűtenek egy kis kályhával meg egy kandallóval.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

A rinyabesenyői út menti rakodóról ő a második, aki tűzifát visz. Nem veszik az emberek, túl drága nekik. Az erdészet egyébként eddig is kiszolgálta a lakosságot.

Szeptember közepén hoztuk létre ezt az értékesítési pontot, a másik a somogyszobi MÁV-rakodó. Két oszlop közé éppen 20 köbmétert helyeztünk el, fafaj szerint szétválogatva – mutatja a méteres hosszúságú, példás rendben összerakott tűzifát Naszladi Géza kerületvezető erdész. – Kemény fából van tölgy, cser, kőris és kései meggy. Lágyból hárs, nyír, éger, és, ha igény van rá, természetesen fenyővel is szolgálhatunk.

Ez utóbbi két kategóriából egy köbméter 19 ezerbe, a keményből 30 ezerbe kerül, ez most az államilag meghatározott, maximált ár. A Sefag Zrt. tájékoztatása szerint a Balatonhoz közeli és a Kaposvár környéki erdészeteikben magas rá az igény, és mindegyik értékesítő helyen a kemény lombos tűzifa iránti kereslet nagyságrendekkel meghaladja a lágy lombos iránti érdeklődést.

A maximált árat, persze, némileg növeli a szállítás és a fűrészelés költsége. Ha a Sefag-tól rendeljük meg a fuvart is, akkor köbméterét egységesen 5 ezer forintért szállítják ki, plusz áfa. A vállalkozók is hasonló díjért dolgoznak.

Ahol nagy kapu van, széles telek, falun, oda be is tudja vinni a darus kocsi. Ahol nem, főleg Atádon, ott leborítja a hídra, onnan még be is kell hordani, aztán fölfűrészelni, hasítani. Hát, azért van még vele munka – jelzi Rinyabesenyőn Laci bácsi, hogy nem pusztán abból áll a tűzifa beszerzése, hogy megvesszük a fát.

A maximált ár egyébként megfelel a korábbi díjszabásnak, vagyis ennyiért eddig is lehetett tűzifát kapni a környéken, sőt, az egész megyében. A meglehetősen gyér keresletnek nyilvánvaló oka van.

Nincs itt ennyi pénzük az embereknek, nem tudunk mi 350-400 ezret kifizetni a fáért, szegény emberek laknak erre – ezt már Lábodon magyarázza Erzsi néni. – Gyűjtögetünk, errefelé százával kérnek rá engedélyt a családok. Annak csak olyan tízezerbe kerül köbmétere. Van, hogy oda mehetünk, ahol kivágják az öreg fákat, és a maradék rőzsét szedhetjük össze, máskor gyérítenek vagy a lehullott gallyakat gyűjthetjük, de van, hogy ledöntenek egy-egy elszáradt fát, olyankor azt is szétdarabolhatjuk, aztán elhozhatjuk.

Mindezt engedéllyel és az erdészet felügyelete mellett. Viszont tényleg jóval olcsóbban: az Erzsi néni által említett gyűjtésből származó gallyakért, ágakért köbméterenként 8500 és 12 ezer forint között kell fizetni.

Más lehetőségek is adódnak, derül ki a beszélgetésekből: a magánerdő-tulajdonosoktól is lehet venni maradékot, a helyi fűrészüzemtől szintén, és eddig sokan fűtöttek szociális tűzifával is.

Tavaly a lábodi önkormányzat úgy 440 köbmétert igényelt az államtól, saját költségre még hozzátettek feleannyit. Hát, az idén már biztos nem lesz rá pénzük, elég a bajuk – utal egy helyi bennfentes az önkormányzatokat sújtó rezsiemelésre.

Azt többen is megemlítik, hogy sokan vannak, akiknek még arra sincs pénzük, hogy befizessenek gyűjtésre: „mindenféle szemetet” égetnek, meg „bejárnak biciklivel lopni az erdőkbe”. Most, hogy ilyen drága lett minden, félő, még több lesz a lopás, bólintanak rá többen is egyetértően.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

 

Megosztás