Harmadik helyen zárja az RKC felnőtt női csapata a bajnokságot

Tegnap játszották a szezon utolsó meccsét a siófokiak ellen a nagyatádiak. A szezon végére felhalmozódtak a sérülések, így csapatunk nem tudta a legjobb formáját hozni. A harmadik helyet Urbán Róbert emlékének ajánlják.

Tegnap délután haza pályán fogadta az Rinyamenti Kézilabda Club  NBII-es női együttese a Siófok KC U22-es csapatát. A nagyatádiak ezzel az utolsó meccsüket játszottak az idei bajnokságban. A meccs elején egy perces gyászszünettel adóztak az RKC közelmúltban elhunyt elnökének, Urbán Róbertnek a tiszteletére. Az egész meccsen át tartó viszonylag kiegyenlített küzdelem során végül a vendégcsapat egy góllal felülkerekedett, 32-31-re győztek a siófokiak. Az elvesztett mérkőzés azonban már nem befolyásolta a tabella állását: az RKC megőrizte a harmadik helyét.

– Egy fiatal, fejlődőképes csapat jött hozzánk, akik az NB I-es ifibajnokságban játszanak. Jól cseleztek, amit sajnos a védekezésben nem tudtunk megoldani – vélekedett Madarász Péter, az RKC női csapatának edzője. – Érződött a csapatunkon a szezon vége, sajnos rengeteg sérüléssel bajlódott a társaság, ami ki is jött a mérkőzés első félidejében. Ezért egy valamivel gyengébb képességű csapat ellen nem tudtuk felvenni a versenyt. De örülünk annak, hogy egy hosszú és nehéz szezon után a harmadik helyet meg tudtuk szerezni. Nagyjából 10 mezőny- és két kapus játékossal hoztuk le az egész évet, úgy, hogy ebben három ifjúsági korú játékos is benne van. Köszönjük a szurkolóinknak az egész éves biztatást, és a csapat nevében szeretném felajánlani ezt a harmadik helyezést az elnök úrnak, Urbán Róbertnek.

Az RKC összesen 31 pontot szerzett az NBII-es bajnokság dél-nyugati csoportjában.

 

Megosztás