Júniusra fejezik be a henészi szennyvízhálózat felújítását

100 millió forintos pályázati pénzből új gerincvezetéket és bekötővezetékeket fektetnek le a Honvéd utcában. A hálózatnak azt a szakaszát cserélik ki, amelyik a leggyakrabban hibásodott meg korábban.

Már tavaly ősszel megkezdődtek a felújítási munkálatok Henészben. A szennyvízhálózat korszerűsítésére egy vis major pályázatban csaknem 100 millió forintot nyert a város. Eredetileg a Honvéd utca teljes hosszára igényeltek pénzt, ám annál  kevesebbet kapott az önkormányzat. Így a DRV-vel történt egyeztetés után arra a területre szűkítették a rekonstrukciós munkálatokat, amelyiken a legtöbb meghibásodás volt korábban. Így a beruházás az Ady köz és a József Attila utca közötti szakaszon zajlik. Itt új gerincvezetéket és bekötővezetékeket fektetnek le. A munkálatokat követően az úttest teljes szélességében új burkolatot fog kapni.

4,5 méter mélységben dolgoznak
4,5 méter mélységben dolgoznak

A kivitelező cég a Novics és Társa Kft. Vezetője, Novics Péter szerint rendkívül összetett,  mélyépítésű szakági feladatról van szó, mivel a munkálatok mélységében már jelen van a talajvíz, amit el kell távolítani.

Speciális körülmények között dolgozunk, ugyanis az elosztóhálózat a talajvízben, 4,5 méteres mélységben található. Ennek érdekében vízszintsüllyesztést kell megvalósítani, a beáramló vizet vákuumtechnológiával kell eltávolítanunk. Ez egy rendkívül összetett feladat, amit nem lehet elkapkodni, ez a mélyépítésű szakág csúcsa. Szerencsére rendkívül felkészült szakági kollégákkal dolgozunk – jelentette ki a cégvezető.

Ha minden jól megy, júniusban befejezik a beruházást – tette hozzá Novics Péter.

Fotók: Röhrig Dániel

Megosztás