Kilakoltatták a varjakat a platánsoron

Több mint 20 varjúfészket távolíttat el az önkormányzat a Széchényi park melletti platánsorról. Már március óta beköltözött a fák tetejére egy kisebb kolónia, a költési időszakban azonban nem háborgathatták a fészkeket.

Nem ez volt az első eset, hogy az atádiaknak meggyűlt a baja a varjakkal. Legutóbb az Aradi utcában élőknek törtek borsot az orruk alá a hajnali égzengéssel és az ott parkoló autók összepiszkításával. 

Most pedig a Széchényi téren okoznak gondot: lassan három hónapja panaszkodnak a nagyatádiak az Atád Áruház előtti platánfákon fészkelő varjakra. A legnagyobb gondot az állatok piszkítása jelenti. A fák alatt kerékpártároló, autóparkoló és járdaszakasz is található, és bizony a madarak rendszeresen pottyantottak az ott sétálók fejére és járműire.

A fák legtetején raknak fészket
A fák legtetején raknak fészket

Krafcsik László az érintett platánfák alatt egy villamosági boltot működtet. Az elmúlt hónapokban neki és a vásárlóinak is meggyűlt a baja a varjakkal.

Gyakran hallottuk is őket, de a hang nem zavart. Viszont ez a rengeteg maszat, az egész járdát összepiszkították, az ÁFÉSZ épülete is kapott belőle. A vevőim, akik itt közlekedtek, néha pórul jártak. Nagyon sok vásárlóm megjegyezte. Meg akik ide a boltba jártak autóval, kerékpárral, közülük is nagyon sokan panaszkodtak, hogy pont itt a város közepén ekkora piszok van a varjak miatt. Nem nagyon volt ez itt jellemző, az elmúlt 20 évben nem költöttek itt – mondta az üzletvezető.

Egy másik járókelő elmesélte, hogy egyszer, még a 70-es években szintén megszállták a varjak a Széchényi parkot.

Az egész park büdös volt tőlük. Emlékszem, vadászpuskákkal lőtték a fészkeket, akkor talán még nem voltak védett madarak. De nagyon piszkos volt tőlük minden. Erre sétálok minden nap, és mindig féltem, hogy kapok a fejemre – mesélte egy idős hölgy.

A vetési varjak a Zrínyi utcai kereszteződéstől számítva az első három fán raktak fészket. Márciusban, amikor még a levelek nem nőttek ki, szabad szemmel összesen 20-25 fészket számoltak a közterület-felügyelők. Azóta a lombkorona eltakarja őket, vagyis a tényleges számuk ennél több is lehet. Fészkenként egy hím, egy tojó és 4-5 fióka található, vagyis akár 150 varjúból is állhat a platánfákon tanyázó kolónia. Március végétől költenek, és mivel védett állatok, ilyenkor nem szabad háborgatni őket. Ezért voltak kénytelenek az atádiak megtűrni a jelenlétüket. Júniusig általában a fiókák már kirepülnek a fészekből, ilyenkor lehet intézkedni. Erre pedig nagy szükség van, mert a varjak a következő költési időszakban előszeretettel térnek vissza a korábbi fészkükhöz, vagyis egy háborítatlan kolónia idővel még hatalmasabbra nőhet.

A fészkekből már kirepültek a fiókák
A fészkekből már kirepültek a fiókák

A fészkek eltávolításához az önkormányzatnak a Somogy Megyei Kormányhivataltól kellett engedélyt kérnie, egyeztetve az illetékes nemzeti parkkal. Ennek birtokában ma reggel 9 órától megkezdték a varjak kilakoltatását. Ebben a veszélyes fák kivágását végző cég munkatársai segédkeztek: kosaras emelődaru segítségével előbb levágták az útban lévő száraz ágakat, majd leverték a fészkeket. A közfoglalkoztatottak ezzel egy időben eltakarították a leeső törmeléket. A kivitelezés nem volt egyszerű: a varjak a fák legtetején, 20-25 méter magasan rendezkedtek be.

A munkásoknak magasra, 25 méterig fel kellett emelkedniük
A munkásoknak magasra, 25 méterig fel kellett emelkedniük
A közfoglalkoztatottak a fák alatt várakoznak, hogy eltakarítsák a lehulló törmeléket
A közfoglalkoztatottak a fák alatt várakoznak, hogy eltakarítsák a lehulló törmeléket

A láncfűrész beindításakor a varjak a magasban körözve kezdtek jajveszékelni. Hangos puffanással értek földet a gallyakból, sárból és ürülékből összetapasztott madárzugok. Előreláthatóan nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy a fészkeket le kell verni, ugyanis a kányák néhány nap alatt újat tudnak építeni. Ezt megelőzendő hamarosan riasztást is fognak alkalmazni, egyelőre még nem tudni, milyen eszközökkel.

Több mint 20 fészket kellett leverni
Több mint 20 fészket kellett leverni

Fotók: Röhrig Dániel

Megosztás