Minden eddiginél többen szavaztak Nagyatádon

Egész estig kitartott a választók lendülete Nagyatádon. Már este fél 7-ig 7%-kal meghaladta a részvétel a 4 évvel ezelőtti végső számot. Az első eredményekre várhatóan még legalább két órát várni kell. Frissítjük!

Atádhír: Éjfélkor még mindig nem érkezett meg az összes szavazat a városházára

11:45-kor hívták be a 4-es szavazókörzet bizottságának tagjait a szavazatok végső összesítésére a városházán. Minden további körzetből már megérkeztek a bizottsági tagok, kivéve az Árpád fejedelem iskolából, a 2-es számú körzetéből. Elsőként az 1-es, kivadári szavazókörzetnél fejezték be a számlálást, ők 21:30-ra már a városházán voltak. A jegyzőkönyvet kora reggel juttatják el Barcsra, addig nem adhatnak ki hivatalos információkat a nagyatádi szavazások eredményeiről.

A 4-es körzetben is csak 11 óra után végzett a bizottság
A 4-es körzetben is csak 11 óra után végzett a bizottság

Atádhír: a 2-es választókerületet valószínűleg Szászfalvi László nyerte

Hivatalos információk továbbra sincsenek, de szerkesztőségünkbe is szivárognak a szavazókörökből az adatok. Ezek szerint Nagyatádon jó eséllyel Ander Balázs, a Jobbik jelöltje győzött, viszont főleg a falvakban és Csurgón a kormánypárti jelölt, Szászfalvi László tarolt.

Kérdésünkre a helyi választási iroda azt közölte: még be sem érkeztek hozzájuk a választókörökből a szavazólapok, így várhatóan csak éjfél körül lesznek eredményeik. Ezekkel majd holnap jelentkezünk. Egyelőre országos adatok sincsenek, a Nemzeti Választási Iroda sem kezdte még meg azoknak a közlését.

Index: a falvakban tarol a Fidesz, a fővárosban a baloldal

Az Indexhez eljutott információk szerint, bár pontos számokat nem tudnak, de nagyjából kirajzolódik egy olyan kép, hogy

országosan nagyon tarolni fog a Fidesz, a falvakban lévő szavazóköröket ugyanis több esetben jobban nyerik a fideszesek, mint 4 éve. Más viszont a helyzet a városi szavazókörökben, főleg a fővárosban, ahol még a korábban Fidesz felé húzó szavazóköröket is meg tudtak nyerni a balos jelöltek. A Jobbik-esélyes kerületekből nincsenek információk.

Gyurcsány: Orbán vagy Európa, ez volt a tét

A DK elnöke szerint a választás nem volt szabad és tisztességes, de a választók derekasan megküzdöttek érte, írja a HVG. Látszik – magyarázta –, hogy ez egy fontos választás volt. A tömeg elhitte, hogy le lehet győzni az Orbán-kormányt, erre számítanak a DK-ban. A pártelnök azt is mondta, hogy a választás tétje az volt, a magyarok Orbánt vagy Európát választják, ő pedig biztos abban, hogy az emberek Európát akarják.

Addig is…

Amíg megérkeznek az első adatok, megmutatjuk, hogyan szavazott Somogy 4 éve. Íme.

A Somogy megyei egyéni választókerületek eredménye 2014-ben

1-es vk. (Kaposvár):

Részvételi arány: 63,02%

Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP) 40,43%

Dr. Kolber István (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) 28,44%

Miháldinecz Gábor (Jobbik) 21,85%

Felder Frigyes (LMP) 5,04%

2-es vk. (Barcs):

Részvételi arány: 54,28%

Szászfalvi László (Fidesz-KDNP) 46,48%

Ander Balázs (Jobbik) 24,04%

Csendesné M. Ibolya J. (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) 22,18%

Kutas Viktor Csaba (LMP) 2,23%

3-mas vk. (Marcali):

Részvételi arány: 57,21%

Móring József Attila (Fidesz-KDNP) 47,51%

Mátyás Balázs Máté (Jobbik) 22,93%

Harján Dávid (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP ) 22,91%

Filák Péter (LMP) 3,22%

4-es vk. (Siófok)

Részvételi arány: 60,35%

Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP) 46,76%

Harangozó Gábor István (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) 24,96%

Berkes Gábor (Jobbik) 19,71%

Gál Ferenc (LMP) 3,91%

 

A Nemzeti Választási Iroda elnöke: fél 10 után mondjuk az első adatokat

Dr. Pálffy Ilona: még 2500-an állnak sorban Budapesten, a Bocskai utcában. Ha az utcáról elfogynak, várhatóan fél 10 körül, utána tudjuk közölni a beérkezett eredményeket. 

MSZP-P: a magas részvétel kormányváltó hangulatot tükröz

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője az MTI-nek azt mondta: az országban megmozdult valami, az emberek elhitték, hogy leváltható az Orbán-kormány és le is akarják váltani. „Meggyőződésünk, hogy a mostani magas részvétel az mindenképpen a kormányváltó szándékot tükrözi” – fogalmazott. Mint mondta, akármi is lesz a végső eredmény, mindenképpen azt mutatja, hogy az országban nem mehetnek úgy a dolgok holnaptól, mint ahogy eddig mentek.

Gulyás: a Fidesz jó eséllyel megszerzi az abszolút többséget

Gulyás Gergely Fidesz-alelnök szerint a kétharmadra nincs reális esély. Arra a kérdésre, hogy készültek-e B tervvel, ha nem jön össze a parlamenti többség, kitérő választ adott. 

Éjszakáig várni kell az eredményekre

Ugyanis hosszú sorok kígyóznak még Budapesten több helyen: azokban a szavazókörökben, amelyekben az átjelentkezők voksolnak. A jelentések szerint nagyon sok fiatal vesz most részt a szavazáson, sokkal többen, mint 4 éve. Ők túlnyomórészt Budapesten tanuló egyetemisták, főiskolások. Addig azonban, amíg az utolsó szavazókör is be nem zár, addig egyetlen adatot sem hoz nyilvánosságra az Országos Választási Iroda. Várhatóan este 22.00 óráig is eltarthat, amíg ezeken a helyeken is befejeződik a voksolás.

Nagyatádon, ahogy azt képünkön is láthatják, a helyi szavazókörökben már elkezdték számolni a szavaztokat.

7%-kal magasabb a részvétel Nagyatádon a fél 7-es adatok szerint!

6065-en, a választásra jogosultak 69,5%-a járult az urnákhoz Nagyatádon 18.30-ig. Ez az utolsó részvételi adat, a végsőt majd csak a szavazatok összeszámlálása után közli a helyi választási iroda. Országosan 68,13% volt a részvétel. Mint arról már írtunk, 2014-ben összesen 61,68% volt városunkban a részvételi arány.

Megosztás