Nem adja Nagyatád a víziközműveit

Nem mond le a város a víziközmű-ellátási felelősségéről és a hozzá kapcsolódó vagyonáról – döntött tegnap a testület. Az is kiderült: az idősek otthona novemberben a kollégiumba költözik a felújítás idejére.

A szelektív szigetekre vitt papírt és műanyagot a begyűjtő járművek egybeöntve szállítják el – osztotta meg a hozzá érkezett lakossági észrevételeket Pallai Lászlóné. A képviselő asszony felvetésére a Viridis-Pannónia Kft. szolgáltatási referense, Zsirmon Máté megerősítette: valóban így van, annyival kevesebb a szigeteken elhelyezett papír, mint a műanyag, hogy inkább vállalják az utólagos válogatást, mint, hogy kétszer járják körbe a várost. Mint mondta, a családi házas övezetekben viszont külön gyűjtik a kétféle hulladékot.

A szolgáltatóval kb. 25 éve együttműködik a város, ez idő alatt még egyetlen járat sem maradt ki, a gyakorlatban kiszámíthatóan dolgozik a cég, hangzott el az ülésen. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző vállalkozással ismét szerződést köt Nagyatád, miként a kegyeleti közszolgáltatást az előzőnél még régebben ellátó Somogy Temetkezési Kft-vel is.

A 3-as számú háziorvosi körzet változatlan formában működik tovább, mivel Bolhás vállalta a felmerült különbözet finanszírozását.

Döntöttek a képviselők arról, hogy a város tulajdonában lévő 38 hektárnyi földterület bérleti díját megemelik: átlagosan 25 százalékkal több pénzért adják bérbe a szántók, a gyümölcsösök, a gyepek és a kertek területeit.

A képviselők egyhangúlag úgy szavaztak, nem adják át az államnak Nagyatád víziközmű-ellátását és a hozzá tartozó vagyont.

Ez egy igen nagy érték, és egyelőre mi dönthetjük el, adott esetben mi történjen, pl. azt, hogy a kútjainkból akarunk-e ivóvizet adni Ötvöskónyinak. Az kétségtelen, hogy ennek a hálózatnak a korszerűsítése óriási összegbe kerül, ami meghaladja az erőnket, ám egyelőre bizonytalan, az állam mit és hogyan akar kezdeni ezzel valamit. Egyelőre várakozó álláspontra helyezkedünk, jelenleg így biztonságosabb a nagyatádi vízellátás működtetése – összegezte a testület megítélését Ormai istván polgármester.

Szóba került az ülésen az idősek otthonának és a szociális szolgáltató központnak a felújítása. Elhangzott: előbbi a munkálatok idejére novemberben elköltözik a kollégium 1. és 2. emeletére, ahol a két fél szintet kapják majd meg. A szolgáltató központ a jövő év elején költözik majd, a helyéről még folynak az egyeztetések.

 

Megosztás