Segesd víz alatt, több helyen embereket kellett menteni

Segesdet mindkét irányból lezárta a rendőrség, víz alatt áll a főút és a település központi része. Házakat és pincéket öntött el az eső Dél-Somogy több pontján, ingatlanokból és autóból is kellett már embereket menteni.

Nagyatád környékén az elmúlt 12 órában 100-200 mm eső esett, ez 3 havi csapadék, emiatt rendkívül áradás várható a Rinyán. A hatalmas esőzés miatt folyamatosan riasztják a nagyatádi hivatásos és a környékbeli önkéntes tűzoltókat. Ugyanakkor több helyen a lakosság is talpon van, igyekeznek elhárítani a veszélyeket.

Segesden tartózkodó munkatársunk jelentette, hogy a 68-as főutat 60 centis víz borítja több szakaszon, ezért a rendőrség lezárta a községbe vezető főutat mindét irányban. Egyelőre csak a Somogyszob felé vivő összekötő út járható. Segesd belterülete mintegy 200 méteres szakaszon teljesen víz alatt van, a benzinkútra bevezető utat látni sem lehet.

Mentjük, ami még menthető – összegezte a drámai helyzetet az Atádhírnek Péntek László polgármester. – Legalább több tucat házat és pincét elöntött a víz, sajnos, ahogy szivattyúzzuk, a másik oldalon folyik vissza. A központ a legkritikusabb, a benzinkút környéke. Van olyan alagsori garázs, amit annyira elöntött a víz, hogy az autó teteje nem látszott ki.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

A megyei katasztrófavédelem sajtóügyeletétől megtudtuk: folyamatosan kapják a bejelentéseket egész Dél-Somogyból. Reggel 6 órakor Nagyatádra, a Kápolna utcába vonultak, ahol az egyik családi ház udvarát nagy mennyiségű víz öntötte el, veszélyeztette az ingatlant. Rengeteg helyen szivattyúztak és teszik ezt jelenleg is. Belegen egy fa dőlt az útra, azt eltávolították. Fél 9-kor egy darvaspusztai ház udvaron álló víz miatt akadt dolguk. Csurgón homokzsákokkal védekeznek, ott is több utcát elmosott az eső, arrafelé a halastavakat is védeni kell, hogy ki ne öntsenek.

Már eddig is több embert kellett kimenteniük a tűzoltóknak épületekből: Vésén, Böhönyén és Darvaspusztán, Segesden pedig egy személygépkocsiból.

Segesdről hamarosan fotókkal jelentkezünk, illetve friss információkat is igyekszünk megosztani majd.

Baranyai Zoltán fotója
Baranyai Zoltán fotója

 

 

Megosztás