Több tucat embernek mondott fel az Industrie

Az Atádhír információi szerint meglehetősen gyászosan alakult nagyon sok dolgozónak a karácsony, illetve az új év. Hogy pontosan mennyinek, nem tudni: a cég nem válaszolt, a kormányhivatal pedig valamiért titkolózik.

Napok óta terjed a hír Nagyatádon, miszerint 40 dolgozót bocsátott el az itteni telephelyéről az Industrie Elektrik Kft. További 60, más változat szerint két hullámban mintegy 100 munkavállaló elbocsátásáról is szó van a német tulajdonú cég marcali telephelyéről. A legnagyobb közösségi oldalon ez ügyben (is) folyamatosan terjednek a dezinformációk, többen egymásra licitálva osztják a véleményeket. Pl. már azt is tudni vélik, hogy a vállalat hamarosan bezárja a nagyatádi üzemét. Az egyik „jól értesült” profil szerkesztője még azt is megjegyzi: „Szomorúak vagyunk, hogy ennek a rendkívüli eseménysorozatnak más portálokon nincs hírértéke!”

Nos, az Atádhíren ennél jóval kisebb érintettségű témáknak is van hírértéke, csakhogy ezúttal sem szerettük volna félinformációkkal traktálni látogatóinkat. Így aztán – ahogy azt a hiteles tájékoztatás szakmai szempontjai megkövetelik – hivatalosan megkerestük a két illetékes információforrást: magát a gazdasági társaságot és a munkaügyi tájékoztatásra illetékes megyei kormányhivatalt.

Az Industrie Elektrik Kft. – a multik egy részére jellemzően és nem meglepő módon – azóta sem válaszolt kérdéseinkre. Ennél lényegesen meghökkentőbb, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal partnernek bizonyult ebben. Vagyis, hogy egy külföldi tulajdonú cég eltitkolhassa a közvélemény elől a csoportos létszámleépítésének nagyságrendjét. Ugyan a megyei kormányhivatal küldött néhány sort a megkeresésünkre, csak éppen arra nem válaszolt, amit konkrétan kérdeztünk: az Industrie „pontosan hány munkást bocsátott el az elmúlt másfél hónapban a két telephelyről külön-külön?”

Íme a kormányhivatal válaszlevele:

„A 2020. január 10. napján érkezett, az Industrie Enektrik (sic!) Kft. létszámleépítésével kapcsolatos
megkeresésére az alábbi választ adja a Somogy Megyei Kormányhivatal:
A Marcali székhellyel rendelkező Indrustrie Elektrik Villamosipari Kft. az elmúlt időszakban két
alkalommal jelentett be csoportos létszámcsökkentési döntést hivatalunkhoz.
A Somogy Megyei Kormányhivatal arra törekszik, hogy hatékony és gyors segítséget tudjon
nyújtani az Indrustrie Elektrik Villamosipari Kft. létszámcsökkentésben érintett összes
munkavállalója részére. Csoportos létszámleépítés esetén a kormányhivatal a jogszabályban
előírt lehetőségeknek megfelelően mindent megtesz az érintett munkavállalók mielőbbi
elhelyezkedésének elősegítése érdekében, szükség esetén átképzésekkel, munkaerőközvetítéssel,
illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással.”

Nos, egyrészt: illik arra válaszolni, amit kérdeznek. Másrészt: nem pusztán a szerkesztőségünkkel, hanem a somogyi emberekkel szemben tiszteletlenség ez. Harmadrészt: kíváncsian várjuk, a meg nem nevezett létszámú elbocsátott közül hány embernek az elhelyezkedését segíti majd elő a kormányhivatal. Ígérjük, ha majd hajlandó lesz informálni ez ügyben az államigazgatási szerv, mi tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.

A tényekhez ragaszkodva mindössze annyit tudunk biztosan állítani, hogy a közösségi oldalon terjedő létszámadatoknál kisebb mértékű csoportos elbocsátásokat hajtott végre az elmúlt másfél hónapban az Industrie. Persze, az is jelentős, és minden egyes ember számára megrázó, ha elveszíti a munkahelyét. A leépítések oka valószínűsíthetően a német autóipar megtorpanása, aminek a nagyatádi hatásairól már korábban beszámoltunk. A nagyatádiak elmondása szerint a megrendelések visszaesésekor korábban is volt már példa arra, hogy a vállalkozás időszakosan megvált a dolgozói egy részétől.

Egyébként az Industrie Elektrik Villamosipari Kft. 1989. december 14.-én alakult. Fő tevékenysége: egyéb elektronikus, villamos vezeték, kábel gyártása. Főként autóipari cégek számára beszállító vállalat. Mint említettük, német tulajdonban van. A cég 20 éve épített új üzemet Marcaliban a megyei területfejlesztési tanács 40 millió forintos támogatásával. Előtte avatta fel új üzemét Nagyatádon.

Az Industrie nettó árbevétele több mint 3 milliárd 490 millió forint volt az utolsó pénzügyi beszámolója (2018. dec. 31.) szerint. Az elérhető utolsó létszámadata 2019. dec. 4-i. Eszerint 1005 főt foglalkoztatott. A főbb pénzügyi adatai alapján a német vállalkozás értékesítésének nettó árbevétele mintegy 5,8% növekedést mutat (2019. dec. 12.).

Megosztás