Tragédia Berzencén: Halálra gázolták a közút munkását

Ma délelőtt Berzence külterületén végzett útjavítást a Magyar Közút, amikor a forgalomelterelő jelzőőrt elgázolta egy kisteherautó.

A 681-es út Berzence és Nagyatád közötti szakaszán, kb. 9 óra 20 perckor történt a tragikus kimenetelű közlekedési baleset. Egyelőre ismeretlenek a körülmények, a hatóságok ezekben a percekben igyekeznek rekonstruálni a történteket. Szemtanúk szerint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. figyelemfelhívó, lassítást jelző táblája jól láthatóan kint volt, egyértelműen jelezte az arra haladó járműveknek, hogy forgalmi akadályra számítsanak.

A rendőrség időközben a teljes útzárat feloldotta, már félpályán megindult a forgalom. A megyei főkapitányság tájékoztatást ígért az ügyben. Ha további részletekről értesülünk, közöljük.

Megosztás