64 versenyző indult a Nagyatád Maraton Futófesztiválon
Közülük 59 futó ért célba a különböző versenyszámokban. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, az ultrafutáson új pályacsúcs született.
Az időjárás nem kedvezett a Nagyatádra érkező versenyzőknek, ugyanis szinte egész nap szemerkélt az eső, ezért különösen nehéz feladat várt az ultrafutókra, akik a városban kialakított 3,333 kilométeres pályán 15 kört futottak azért, hogy teljesítsék az ötven kilométeres távot.
Ezen felül több versenyszámban is elindulhattak a versenyzők.

Volt egykörös verseny, ahol 3,333 kilométert kell futniuk a versenyzőknek, itt a férfiak mezőnyében Herr Krisztián ért célba elsőként, a hölgyeknél pedig Démel Krisztina szerzett aranyérmet. Érdekesség, hogy az ezüstérmes Leich Szonja csupán 4 másodperccel később ért célba.
A 10 kilométeres távon a férfiak mezőnyében Káplár Tibor végzett az első helyen, míg a nőknél Mező-Nagy Andrea szakította át először a célszalagot.
A félmaratonon tíz versenyző állt rajthoz, 9 férfi és 1 nő. Itt Iván László ért be elsőként. A maratoni távot szintén ő teljesítette elsőként. A versenyszámban a második helyen végzett futó háromnegyedórás hátránnyal szakította át a célszalagot.
A 50 km-es távon, ami egyben az Országos Ultrafutó Bajnokság versenye is volt, Berényi Imre Tibor, tatabányai futó pályacsúccsal nyerte meg a versenyt. A második helyen a Tapolcai Trappolók SE versenyzője Szennyira Dorián ért célba, a bronzérmet a szintén tapolcai Nagy Miklós szerezte meg.
A hölgy ultrafutók között Dr. Megyeri Krisztina aranyérmet szerzett, Szilágyiné Dr. Tóth Tímea második lett, Varga Júlia pedig a harmadik helyen ért célba, mindhárman a Balatonfüredi Atlétikai Club versenyzői.
Dr. Herr Gyula versenyigazgató elmondta, hogy az eXtremeMan Kft-nek mindig is filozófiája volt megmozdítani a várost, ugyanis a mozgás az egészséges élethez vezető egyik legfontosabb lépés.
– Egy verseny bűvöletében nő fel a város, hisz 1990-ben rendeztük meg az első versenyünket. A mostani fesztivállal példát akartunk mutatni azzal, hogy az 50 km-es futótáv sem leküzdhetetlen. Szeretnénk ebből hagyományt teremteni. Sokan úgy hivatkoznak az eXtremMan versenyre, hogy az év leghosszabb napja, sokak számára pedig az év legjobban várt napja. 2024-ben az év legrövidebb napját is megrendezzük, ugyanis március utolsó vasárnapján, az óraátállításkor lesz a Nagyatád Maraton Futófesztivál ugyanolyan felépítésben, mint a mostani – mondta a versenyigazgató.
(Fotók: Röhrig Dániel)