A kockásliliom dühe és félelme

Mintegy kétszázötvenen demonstráltak tegnap kora este a kulturális központ előtti téren egy jobb, élhetőbb oktatási rendszerért, és kiálltak a megfélemlített pedagógusok mellett.

Márciusban a kockásliliom vált a nagyatádi pedagógusdemonstráció jelképévé, így egyértelmű volt, hogy az októberi este fő motívumát is ez a növény adja, kockás ingben, kockás kitűzőkben ültettek a pedagógusok és a demonstrálók kockásliliom hagymákat. Reményüket fejezték ki, hogy a következő találkozásuk már örömünnep lesz, mert szárba szökkennek a növények, célt ér az országos demonstráció.

De, addig is, a kockás liliom, illetve a „kockásingesnek” bélyegzett pedagógus fél. Aggódik. De legfőképp dühös.

Fél, mert meg van félemlítve. Fél, mert nem csak fenyegetik, ha kiáll és elmondja a véleményét, hanem el is távolítják a munkahelyéről.

Fél, mert a fizetéséből nem, vagy alig tudja ellátni a családját.

Aggódik, mert sokan hagyják el a pályát. Aggódik, mert elveszett a tanári szabadság. Központi utasítások, központi tankönyvek, központi tananyag miatt egyentudást kénytelen átadni, egyengyerekeket kénytelen nevelni.

Fáradt, mert eszement adminisztrációs terheket tesznek a vállára.

Dühös, mert tehetetlenül kell elnéznie, hogy a rábízott gyermekek nehéz helyzetben vannak.

Dühös, mert a gyermekek sokszor időben többet dolgoznak, mint egy meglett felnőtt.

Dühös, mert tehetetlen a sok hamis állítással szemben, amelyek a hivatalos helyekről elhangzanak.

Dühös, mert nagy tudású, gyakorlott, kiváló pedagógusokat bocsátanak el a munkahelyükről, amiért kiállnak a saját és mások igazáért.

A liliom – a gyermek – pedig magára van hagyva.

A beszéd végén feltették a kérdést: rendjén van az, ha Brüsszelre várunk, miközben Magyarországon, a magyar gyermekekre  nem jut a magyar adóforintokból?

Tegnap Nagyatádon és az egész országban megmozdult nemcsak a pedagógustársadalom, hanem a diákok, a szülők is. Az egész napos akcióban a különböző helyeken élőlánccal, sztrájkkal, vonulással tüntettek az oktatási rendszer anomáliái ellen.

Nálunk a város összes iskolájából érkeztek pedagógusok, több óvódából is részt vettek a tüntetésen, sőt, Nagyatád környékéről Lábodról, Segesdről és Ötvöskónyiból is eljöttek.

A demonstráció végén a mostani tüntetések másik jelképét, a körbe rajzolt felkiáltójelet formázták meg a jelenlévők, utána pedig többször és egyre többen énekelték el a Mi vagyunk a Grund szövegét.

(Fotók, videó: Röhrig Dániel. A cikkben a demonstráción elhangzott Fejér Zoltán György általt szerkesztett és elmondott beszéd egyes részleteit is felhasználtuk.)

Megosztás