A veszélyhelyzet intézkedéseiről tanácskoztak a városházán

Megbeszélésre hívta össze a polgármester a nagyatádi intézményi vezetőket péntek reggel. Minden városi szervezetnél fokozott fertőtlenítés zajlik, több helyen korlátozó intézkedések vannak érvényben.

A találkozó elején Ormai István polgármester közölte, hogy a Nagyatádi Kórház igazgatójának, Pósa Istvánnak legfrissebb beszámolója alapján továbbra sincsen egy koronavírus-gyanús eset sem a kórházban. Ugyanakkor fel vannak készülve a fertőzésveszélyes betegek elkülönítésére.

null

Ezután elsőként Dr. Horváth Tünde háziorvos ragadta meg a szót, aki főbb pontokban ismertette a koronavírusról eddig szerzett ismereteket. Mint mondta, a praxisában még nem fordult elő gyanús eset, igaz, Magyarország még nagyon a járvány elején tart. A szóban forgó kórokozóról fontos tudni, hogy légúti fertőzés útján és nagyon gyorsan terjed, egy korábbi hasonló vírushoz, a SARS-hoz képest sokkal gyorsabban. Ugyanakkor nagyon érzékeny a detergensekre, melyek megbontják a külső burkát, ezzel elveszítve a fertőzőképességét. Ilyen a legtöbb tisztálkodó szer és persze a fertőtlenítőszerek. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a személyes higiénia, a rendszeres és alapos kézmosás fontosságát.

Egyelőre nem tudni, hogy a betegségből felépülteknél meddig tart a védettség, így a gyógyult betegeknek is fokozottan kell védekezniük az újrafertőződés megelőzése érdekében. A koronavírus jelenlegi halálozási aránya 2-3 százalék között mozog, szemben az influenza 0,1 százalékos arányával. A különbség, hogy az influenzára az emberekben már alakult ki természetes védekezőképesség, valamint több törzsére is elérhető vakcina. A koronavírusra viszont még nincs se gyorsteszt, se védőoltás. A megelőzésben problémát jelent, hogy egyre nehezebben elérhetők például a megfelelő szájkendők. A doktornő javasolja, hogy falra szerelhető fertőtlenítőállomásokat helyezzenek ki a nagyatádi intézményekben. Az igazi probléma viszont abban rejlik: hogyan szűrjük ki a koronavírust hordozó embereket – kiket figyeljünk fokozottan a külföldről érkezőkön kívül? És hogy milyen intézkedéseket hozzanak ezzel kapcsolatosan?

A doktornő szerint a háziorvosokat Nagyatádon jelenleg nem keresik fel a páciensek koronavírus-fertőzésre gyanakodva, vagyis az emberek emiatt egyelőre még nem aggódnak.

A doktornő felszólalását követően az intézményi vezetők számoltak be arról, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta eddig milyen intézkedéseket vittek végbe.

Pünkösd Márton, a Nagyatádi Kulturális és Sportközpont igazgatója elmondta: március végéig bezárólag beszüntettek minden nagyobb beltéri és kültéri rendezvényt, melyek nem feleltek meg a kormányhatározatban rögzített maximum 100 fős beltéri, maximum 500 fős kültéri korlátozásnak. Egyelőre későbbre sem kötnek újabb szerződéseket tömegeket bevonzó előadókkal, és nem szerveznek nagyobb volumenű rendezvényeket. Ugyanakkor a kisforgalmú kulturális intézmények, mint a könyvtár, a múzeum és a turisztikai központ továbbra is nyitva tartanak. Az intézményvezető elmondta: megfelelő mennyiségben vannak ellátva tisztító- és fertőtlenítőszerekkel.

Csicskárné Kuti Edit, a városgondnokság vezetője ezután elmondta: kérdéses volt, hogy a csütörtöki és szombati piacnapot megtartsák-e. A jelenlegi döntés értelmében nem szüntetik meg a piacozást, viszont a polgármester azt kérte: nagyobb figyelmet fordítsanak a fertőtlenítésre, különös tekintettel a vásárcsarnok gyakran összefogdosott felületeire: a kilincsekre, korlátokra.

Ezt követően a Nagyatádi Fürdők igazgatója, Kolics Tamás számolt be az uszodával és a gyógyfürdővel kapcsolatos fejleményekről. Az igazgató folyamatosan tartja a kapcsolatot an ÁNTSZ-szel, ehhez igazodva hoznak újabb intézkedéseket. A híresztelésekkel ellentétben a gyógyfürdőt nem fogják bezárni, az egyesületek úszóedzéseit továbbra is megtartják a tanuszodában. Itt ugyanakkor a szülőknek megtiltották, hogy a gyerekeik edzésein jelen legyenek az medencetérben. A vízben a fertőzések a klórtartalom miatt nem jelentenek veszélyt. Viszont a gyógyfürdőben a medence vízében nem alkalmazhatnak vegyszeres fertőtlenítést. Itt fokozottan odafigyelnek a felületek rendszeres fertőtlenítésre és a dolgozók alapos kézmosására. A bejárati ajtókat, a kilincseket, a korlátokat két óránként fertőtlenítik. Az új vendégeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy jártak-e külföldön a közelmúltban. Valamint a Solar Hotel vendégeit arra kérték, hogy ne nagy csoportokban látogassák a fürdőt, hanem kisebb etapokban. Ehhez tartozik egyébként az a hír is, hogy a szálloda forgalma megközelítőleg 20%-os forgalomcsökkenésre számít, sokan már visszamondták a foglalásokat.

A NINESZ vezetője, Horváth Szilárd arról számolt be, hogy az étkeztetések továbbra is gond nélkül zajlanak, nincsenek beszerzési nehézségeik, a kézmosószereket leszámítva, de a szükséges mennyiség biztosítva van. Folyamatosan tartják a kapcsolatot az iskolákkal, és folyamatos a tájékoztatás az intézmények között. A NINESZ dolgozói is fokozottan figyelnek a rendszeres fertőtlenítésre és kézmosásra. A fertőtlenítőszerek beszerzésében adódnak problémák a hiány miatt.

A Rinyamenti Szociális Szolgáltatóközpont vezetője, Pintérné Ivók Melinda arról számolt be, hogy az idősek otthonának lakói együttműködő magatartás tanúsítanak a látogatási tilalmat illetően. Mint mondta, elfogadták, hogy ez az ő érdekük is, és a hozzátartozók sem panaszkodtak az intézkedés ellen. A tilalom alól kivételt képeznek a végstádiumú ápoltak hozzátartozói. Nagy erőfeszítéseket tesznek a dolgozók az ápoltak testi higiéniájára, és a lakókat is rendszeres és alapos kézmosásra biztatják. A felületek fertőtlenítésére itt is fokozottan ügyelnek: mind az idősek otthonában, mind az intézmény irodaépületeiben és gépjárműiben. A szolgáltató központ dolgozóit nyilatkoztatták arról, hogy nem jártak az utóbbi időkben külföldön. Viszont problémaként merült fel, hogy egyelőre nincs arra nézve kidolgozott protokoll, ha valamelyik dolgozó családtagja külföldön dolgozik. Az idősek klubja továbbra is látogatható, és látogatják is. A család- és gyermekjóléti szolgálat munkájában nem merült fel korlátozás, viszont elmarad néhány meghirdetett esemény, mint például a prevenciós program. Az intézmény dolgozói számára 18 pontban foglalták össze a fertőzésmegelőzéshez szükséges teendőket. A bölcsődében felkeresték a szülőket, és felhívták a figyelmüket, hogy rendszeresen mossák meg a saját és gyermekeik kezét. Az itt használt eszközök és játékok rendszeres fertőtlenítésen esnek át.

A Napsugár Óvoda telephelyvezetője, Vékony Tamásné arról számolt be, hogy sajnos a szülők között terjedő, sokszor téves információk néha már pánikszerű hangulatot teremtenek. Felmerült annak a kérdése, hogy maradjon-e otthon akkor egy ovis korú gyerek, ha valamelyik szülője vagy közeli hozzátartozója külföldön járt?  A telephelyvezető javaslata szerint a szükséges protokollnak azt kéne bevezetni, hogy ilyen esetben háziorvos vizsgálja meg az érintetteket, és ő döntsön arról, hogy indokolt-e a két hetes elkülönítés? Hozzátette, nehéz megfogni, hogy az ilyen jellegű fertőzésesélyes kontaktokat meddig érdemes visszavezetni? A nagyatádi óvodák dolgozói között szerencsére nincs olyan, aki külföldön járt volna, és igyekeznek a szülőkkel szemben higgadtan viselkedni. Természetesen a fertőtlenítés itt is kiemelt figyelmet kap. Problémaként vetette fel, hogy nagy szükség lenne az óvodák bejáratánál egy kézfertőtlenítő-állomásra. Az óvodák tervezett programjai közül a közeli néptáncgálát elhalasztják.

Az ezt következő tanácskozáson további vélemények és hozzászólások hangzottak el. Egyöntetű volt az a vélekedés, mely szerint a legfontosabb most a személyes felelősségvállalás, különösen azok esetében, akik külföldről érkeznek, és házi karantéba kellene vonulniuk. Ezen emberek étkeztetésének az ellátását egyébként a szociális szolgáltatóközpont meg tudja oldani. A polgármester szerint minden álhír terjedését meg kell akadályozni, és a tájékoztatások során a tényszerűségre kell törekedni.

Megosztás