Berend András egyéni csúcsokkal zárta az országos bajnokságot

A Nagyatádi Úszó- és Természetjáró Egyesület (NUTE) úszója olyat tett, amit húsz éve senki Nagyatádon: igazolt versenyzőként az országos bajnokságban a bekerülési szintidőt jócskán túlszárnyalva került a mezőnybe.

A napokban kezdődött Szegeden az úszás serdülő országos bajnokság, ahol a NUTE egyik versenyzője, Berend András képviseli (Sárvári József edzővel) a várost. András a 50 méteres gyorsúszásban a Magyar Úszószövetség által megadott szintidőt (00:29:50) túlszárnyalva, 00:28:30-as idővel érkezett a célba, ami újabb egyéni csúcsot jelent számára.

A verseny előtt András már korábban is bizonyította tehetségét, hiszen a 100 méteres gyorsúszásban 01:04.00-as szintidőt kellett teljesítenie, amelyet sikeresen megugrott, hiszen 01:03.01-es idővel indult neki a versenynek. A tegnapi nap során pedig még tovább javította teljesítményét, 01:02.21-es idővel zárva a távot. A helyezések csupán századokon múltak, de András számára ez az idő sokkal többet jelent, mint pusztán egy szám – számolt be Gáspár Réka edző.

András története inspiráló, hiszen harmadik osztályos korában fedeztük fel a tehetségét a nagybajomi általános iskola úszásóráin. 2017 novembere óta tagja egyesületünknek, ahol kezdetben heti 2, majd 3, mostanra pedig már heti 4 edzésen vesz részt. A nagybajomi fiatal és családja elszántságát mi sem jelzi jobban, minthogy András már két éve Kaposváron tanul, azonban edzésre Nagyatádra jár továbbra is – tette hozzá.

Hozzátette: Ezek a sikerek nemcsak András, hanem az egész egyesület számára nagy jelentőséggel bírnak. Nagyatád városának több mint 20 éve nem volt igazolt versenyzője az úszás sportágában Országos Bajnokságon, így András teljesítménye különösen fontos számunkra.


Ehhez lazán ugyan, de kapcsolódik, hogy a NUTE még nem igazolt versenyzői nemrégiben Marcaliban jártak egy, a NivoMed rendezett egy hobbiúszó versenyt, ahol hat egyesület mintegy száz versenyzője állt rajtkőre. Itt a legfiatalabbak is bemutatkoztak, összesen kilenc fiatal képviselte a nagyatádi egyesületet. A megmérettetés célja az volt, hogy a kisebbek is szokják a versenykörülményeket, hogy a későbbiekben, igazolt sportolóként már megfelelő rutin birtokában ugorjanak medencébe.

Összesen tizenöt arany, tizenegy ezüst és három bronzérem lett a verseny mérlege:

  • Gergely Natália (2014, B kcs.) – 50 hát: 1. hely, 50 gyors: 3. hely, 50 mell: 3. hely, 100 vegyes: 2. hely
  • Bellai Ádám (2016, D kcs.) – 50 pillangó: 2. hely, 50 hát: 1. hely, 50 mell: 2. hely, 50 gyors: 1. hely, 100 vegyes: 1. hely
  • Horváth Kira (2012, A kcs.) – 50 pillangó: 2. hely, 50 mell: 2. hely, 100 gyors: 2. hely, 100 vegyes: 2. hely
  • Horváth Ádám (2016, D kcs.) – 100 hát: 1. hely, 100 vegyes: 2. hely, 50 pillangó: 1. hely
  • Jüngling Kamilla (2017, E kcs.) – 50 hát: 1. hely, 50 mell: 1. hely, 50 gyors: 1. hely
  • Nagy Réka Jázmin (2016, D kcs.) – 50 hát: 1. hely, 50 mell: 1. hely, 50 gyors: 1. hely, 100 vegyes: 2. hely
  • Bencsik Kincső (2019, G kcs.) – 25 hát: 1. hely, 25 mell: 1. hely, 25 gyors: 2. hely
  • Nagy Barnabás (2019, G kcs.) – 25 hát: 1. hely, 25 gyors: 3. hely
  • Imre Zselyke (2017, E kcs.) – 50 hát: 2. hely, 50 gyors: 2. hely
Megosztás