Nagyatád megmozdult
Idén első ízben csatlakozott városunk a Mozgás Éjszakája elnevezésű országos programsorozathoz, ahova Nagyatádon nyolcszáznál is többen regisztráltak.
A legkisebbektől az idősekig minden korosztály képviseltette tegnap este és éjszaka magát a Mozgás Éjszakáján Nagyatádon, ami – annak ellenére -, hogy első ízben rendezték meg a városban, nagy népszerűségnek örvendett, hisz nyolcszáznál is többen regisztráltak a rendezvényre. Nézzék meg összefoglaló videónkat:
A megnyitón Dr. Ludas László polgármester elmondta, hogy reméli, hagyomány lesz a programból, hisz a megjelentek számából is látszik, hogy Nagyatádon van igény a mozgásra. Ezzel együtt köszönetét fejezte ki a szervezőknek, valamint minden megjelent sportegyesületnek, akik partnerek voltak abban, hogy sikeres legyen a rendezvény.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy hány programot sűrítettek bele a hosszúra nyúlt estébe, hisz a közös bemelegítést követően közösségi futás kezdődött, ezzel párhuzamosan gyermekjóga, majd pilates kezdődött.

Hátul, a kollégium udvarán elkezdődött a kispályás örömfoci, a streetball, az asztalitenisz, illetve közös mozgásra hívott a gymstick-csapat. Aki nyugodtabb mozgásformára vágyott, annak is lehetőséget biztosítottak a szervezők, hisz akár jógázni is lehetett.

Az egyik legnépszerűbb program, amelyen csaknem százan vettek részt, az a zseblámpás túra volt, de ugyanúgy a sötétben indult el a nordic walking, valamint egy több mint tíz kilométeres kerékpáros túra.

A színpadon is folyamatos volt a pörgés: a ritmikus gimnasztikától kezdve, a senior örömtáncon át, a néptáncosok, a kötélugrók, a fit fighton és a karate klubon keresztül mindnyájan igyekeztek megmozgatni a közönséget. Aki pedig elfáradt a mozgásban, annak az egészségsarokban az EFI felmérte az állapotát.

A végén – a tombolasorsolás után – a legkitartóbbakat közösségi táncra hívta DJ Tasi.
Szóval, hosszú este volt, ám lelkesedésből nem volt hiány, sem a közönség, sem az egyesületek részéről.








(Fotó, videó: Ormai Bálint)