Diákolimpiáról hoztak két érmet a Nagyatádi Judo Club növendékei
Eredetileg öten indultak volna, ám betegség miatt csak ketten utaztak el Győrbe a diákolimpia országos döntőjére a Nagyatádi Judo Club versenyzői. Mindketten éremmel távoztak a versenyről.
Szabó Menyhért a Diák C kategória ezüstérmese lett a Győrben rendezett Judo Diákolimpia országos döntőjében. Eredetileg öten mentek volna Nagyatádról, de a betegségek közbeszóltak.
– Két héttel a verseny előtt még ő is beteg volt, azaz két hete volt felkészülni a versenyre – mondta Botka Gábor edző. – A finaléban egy domaszéki versenyzőtől kapott ki, aki csaknem egy fejjel magasabb volt nála, és ebben az esetben ez a különbség döntőnek bizonyult.
Nagy Timót Ferenc a Diák A kategóriában lépett tatamira, aki először egy budaörsi versenyzőt győzött le, majd a budapesti Központi Sportiskola növendékétől kapott ki az elődöntőben.
– Timót rengeteg melót tett bele ebbe az edzésekbe az utóbbi időben, és minden klappolt a versenyen. A harmadik helyért vívott csatában egy zalaegerszegi versenyzőt legyőzve lett harmadik.
A versenyt vasárnap rendezték győrben, ahova csaknem 500 versenyző érkezett az ország minden tájáról.
A Nagyatádi Judo Club sportolói legközelebb május 28-án versenyeznek, ugyanis Kaszón rendeznek egy regionális versenyt, amin – ahogy Botka Gábor fogalmazott – mindenki, aki él és mozog, elindul.
Később a serdülő és az ifjúsági diákolimpiára utaznak a nagyatádi versenyzők 3-3 versenyzővel. Előbbi Mosonmagyaróváron, utóbbi Sopronban lesz.
