A matematikával folytatódott az idei érettségi

Nagyatádon generációkat készített fel az érettségire Kuminecz Edit, aki a mai feladatlapról mondta el nekünk a véleményét. Csaknem százhatvanan érettségiznek Nagyatádon ezen a héten.

Ma a matematikával folytatódott az idei érettségi, mintegy 75 ezer diák állt neki a feladatsor megoldásának kedden reggel, ami két részből állt. Az első rész megoldására 45 percet kaptak a diákok.

– Az első rész szerintem egyáltalán nem volt idén nehéz, talán a 12. feladat volt az, ami nem a szokványosan könnyű valószínűségszámítás volt – fogalmazott Kuminecz Edit.

A második részben már bonyolultabb feladatokkal találkozhattak az érettségizők. Ezeknek a megoldására 135 percet kaptak.

– A második rész két részre bontanám: a „könnyebb” feléből a 14-es geometria nem a tanulók kedvence, valószínű, hogy okozott gondot. A 15-öst tulajdonképpen úgy kellett számolni, mint a kamatos kamatot. Az egyik kérdésre a megoldást logaritmus segítségével oldhatták meg, ami tapasztalataim szerint nem a kedvencük.

Az utolsó három feladatból csak kettőt kell kiválasztani a feladatlapról. Ezek voltak a legnehezebbek.

– A 16-os statisztika nem volt nehéz, legfeljebb a kördiagram. A 17-es és 18-as feladat már keményebb dió. Főleg a 18-as. Összességében az a véleményem, hogy nehezebb, mint a tavalyi volt, de a ketteshez a minimum pontszámot nem volt nehéz elérni – foglalta össze a véleményét.

A matekérettségin 25 százalékot kellett elérni a ketteshez. Aki legalább 12 százalékra elegendő pontot szerzett, az szóbeli vizsgán javíthat.

Az idei feladatsor itt érhető el.

(A nyitókép illusztráció, forrás: depositphotos.com)

Megosztás