Éjszaka már fagyhat a térségben

Talajmenti fagyot jósolnak a meteorológusok az előttünk álló éjszakára, viszont holnap napközben Nagyatádon akár 16 fok is lehet, majd pénteken érkezik egy hidegfront.

A csütörtökre virradó hajnalon talajmenti fagyra van kilátás a térségünkben az előrejelzések szerint, ám a csípős reggelt kellemes, napsütéses nappal követi, 14-16 fokig melegszik majd a levegő, viszont a szél többször is megerősödhet napközben. 

Pénteken hidegfront és csapadék érkezik a járás fölé, közel 10 mm esőt jósolnak a szakemberek a hét utolsó munkanapjára, ám úgy tűnik, hogy délutánra eláll, ami mindenképpen pozitívum, ugyanis péntek délután tartják a Csillagszem óvodásai a szokásos Márton-napi felvonulásukat Nagyatádon, aminek a célja az, hogy a fényt és szeretet vigyenek a gyerekek a városlakók szívébe. Ha az időjárás nem szól közbe, akkor a felvonulás 17 órakor kezdődik. A tavalyi felvonulásról az összeállításunkat ide kattintva tekinthetik meg.

Szombaton a nap bármely szakában számíthatunk esőre. A hőmérséklet is egyre inkább a naptárnak megfelelően alakul majd, mindkét hétvégi napon 7 és 11 fok között lesz a nappali hőmérséklet, éjszakánként pedig 1-3 Celsius-fokig hűl a levegő.

Forrás: met.hu
Forrás: met.hu

(Nyitókép: depositphotos.com)

Megosztás