“Ez a kor egy szervezett káosz”

Tíz év munkája látható Ország László más vidék című kötetében, de valójában több emberöltőnyi csendet hallgathatunk meg a Nagyatádon alkotó művész képei által, ha odafigyelünk.

“Alázat és áhitat tetszik át Ország László képein. Teljes odafordulás. És mint az óceán, fotói időtlenek” – írja az album bevezetőjében Vass Norbert.

Ahol az ember él, ahol élünk, az a világ közepe, vallja Ország László. A fotókon keresztül ezt próbálja megüzenni nekünk.

– Nem fotószerű képeket, hanem képszerű fotókat készítek. Az alkotás nálam soha nem eltervezett folyamat, én csak kíváncsi vagyok. Körbejárom azt a helyet, ahol élünk. Ha a hely megszólít, szóba áll velem, akkor én is szóba állok vele. Kialakul egy párbeszéd.

A változás állandóságának képeit keresi.

– A családdal, amikor a Balatonnál vagyunk, minden hajnalban kimegyek, lefotózom a hullámokat. Az összes hullámot. Nem magát a hullámot keresem, nem sorozatot akarok róla készíteni, hanem variációkat, mert a hullámzás partot-érő rendje érdekel.

Ha belelapozunk az albumba, megnézzük a képeket, akkor egy idő után elkezdünk saját magunkról gondolkodni. Ország László képei ugyanis úgy működnek, mint egy meditációs felület, mégis, a képek valósak, mert csak a valóság képes túlszárnyalni a képzeletet.

– A mai világban, ahol a legfőbb – szinte egyetlen – érték a fogyasztás, nehéz a képzőművészettel találkozásokat, elmélyültebb kapcsolatokat építeni. Mindent azonnal akarunk megkapni, mindenre azonnal szükségünk van. Ez a kor egy szervezett káosz, „ideálja” a manipulálható ember. Pedig lehetne, hogy leülünk egy kép elé, és megvárjuk azt, hogy elkezdjen hozzánk beszélni. Így sokkal jobban megismerhetnénk saját magunkat.

Ország László fotói időtlenek, úgy érezzük, hogy a világ kezdete óta velünk vannak. A képek által megismerhetünk belőle egy tőlünk, emberektől már távol került világot, annak mindennapjait.

A képeken nincsenek emberek, mégis minden egyes képkockán valahogy ott vagyunk. A művész láthatatlanul csempész be bennünket egy ismeretlen tájba.

Ha el tudunk mélyülni a képekben, akkor egy kicsit magunkban is elmélyedünk. Olyan tükrök ezek, amikben csak hosszú odafigyelés után láthatjuk meg saját magunkat.