Fokozódik a vadveszély Nagyatád környékén
Szeptember elején az erdőkben megkezdődött a szarvasbőgés időszaka. Nagyatád térségében intenzív vadgazdálkodást folytatnak, így különösen fontos a körültekintő közlekedés.
A szarvasbőgés időszakában az erdős, ligetes és bokros szakaszokon a megszokottnál jobban kell számítani a gímszarvasok megjelenésére, ugyanis a párzási időszakban a szarvasok jóval izgatottabbak, alacsonyabb a veszélyérzetük, ezért könnyen kiszaladhatnak az útra. Egy szarvassal való ütközésben nem csak a vad sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is, és az autó is könnyen totálkárossá törhet.
A vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől – az erdős, ligetes környezetben vezető utakon máskor is – lassabban és körültekintőbben kell vezetni. Vad észlelésekor fékezzünk, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, hirtelen megugorhat vagy irányt változtathat, sőt, egyszerre több egyed is felbukkanhat utána – kérik a hatóságok.
A tapasztalatok szerint Nagyatád környékén a legveszélyesebb útszakasz a Lábod-Kadarkút közötti részen található, de a Nagyatád-Berzence útvonalon is gyakran keresztezhetik az úttestet az átvonuló állatok.
Ha mégis megtörténne a baj, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, sem lehúzni az útról, ugyanis az agancsával, rúgásával vagy harapásával súlyos sérüléseket okozhat. Ilyenkor hívni kell a 112-es segélyhívó számot, és meg kell várni a rendőri intézkedést.
A SEFAG Zrt. tájékoztatása szerint az általuk kezelt területeken 40 esetben kaptak bejelentést vadgázolásról 2022-ben.
Az elpusztult vadat nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyileg illetékes vadászatra jogosult tulajdona, elvitele lopásnak minősül – írja közleményében az Agrárminisztérium.
(A nyitókép illusztráció.)