Ittas volt a fékevesztett száguldozó
Egy 50 éves nagyatádi férfi okozta a tegnap esti súlyos balesetet a 68-as főút és a 661-es út kereszteződésében lévő körforgalomban. Mint kiderült, ittas volt. A balesetben megsérült sofőrt kórházba szállították.
A Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egy 50 éves helyi lakos ellen.
Tegnap adtunk hírt róla, hogy lesodródott autójával az úttestről egy férfi Nagyatád határában, kidöntött egy lámpaoszlopot, majd átszakította a vaskerítést, és hatalmas csattanással az épület sarkának ütközött.
A megyei rendőr-főkapitányság ma közölte: a rendelkezésre álló adatok alapján 2020. május 29-én 18 óra 25 perckor egy nagyatádi férfi gépkocsijával a város belterületén közúti közlekedési balesetet szenvedett. A sofőr a 68-as számú főút és a 661-es számú út kereszteződésében lévő körforgalomban elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és az út melletti épületnek ütközött, amelynek következtében megsérült. A férfinél felmerült az ittas járművezetés gyanúja, ezért a rendőrök vérvételre állították elő.
Sajnos, az autóvezető állapotáról nincsenek információink.
A rendőrség az eset kapcsán felhívta a figyemet: fontos tudni, hogy az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat ezáltal kimagasló. Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely az alkohol fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, a jármű vezetése előtt és alatt egyaránt.
Az ittas járművezetőknek, még ha haladásuk során a közlekedési szabályokat be is tartják, számolniuk kell azzal, hogy önhibájukon kívül szenvedhetnek balesetet, amely – ittasságtól függően – büntetőeljárást és a vezetői engedély bevonását vonhatja maga után, hangoztatta a rendőrség.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!